Nagyszabású színpadi produkció készül A Bunkerrajzolóból!
A Vad Fruttik zenekar frontembere, Likó Marcell élettörténetét és nemzedékének problémáit feldolgozó A Bunkerrajzoló című írásából: a veszprémi Pannon Várszínház és az Athenaeum Kiadó közös előadásának kőszínházi ősbemutatója novemberben lesz a veszprémi Hangvillában.

Vándorfi László, a színház ügyvezető igazgatója a produkciót beharangozó szombati sajtótájékoztatón, amelyet a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében tartottak, elmondta, hogy a társulat tagjaival, Molnár Ervinnel és Lenchés Mártonnal közösen alkalmazzák színpadra a József Attila-díjas író és képzőművész könyvét.

A kortárs táncot, a prózát, az éneket és a képzőművészetet ötvöző előadás a Vad Fruttik zenekar dalai köré szerveződik.

A könyv színpadra állításának nehézségeiről szólva Vándorfi László elmondta, hogy bár az írás monológnak tűnhet, valójában folyamatos párbeszéd zajlik a főszereplő és az író között, és ők erre helyezik a hangsúlyt.

"Ebben a dialógusban fog megjelenni a könyv nagyon sok motívuma, de nem az epikai szerkesztés szabályai szerint, hanem a dalok elvont képi, irracionális szerkesztését használva a dramaturgia fő vonalaként" - fogalmazott az alkotó.

Az ifjú főszereplőn kívül tehát megjelenik a darabban maga az író is, akit Krámer György Harangozó-díjas táncművész, koreográfus fog alakítani, és aki, akárcsak a könyvben, néma lesz, és csupán mozdulataival, kortárs táncszínházi elemekkel fogja terelgetni a főhőst és hozza be az újabb és újabb motívumokat.

A darab másik fontos szerkesztési elve, hogy a főszereplő több alakban jelenik meg. Ez a hármasság szimultán lesz jelen, az egyes alakok ugyanis különböző személyiségvonásokat erősítenek fel.

Szente Árpád Csaba a naivabb, a világra rácsodálkozóbb figurát testesíti meg, Szelle Dávid az élet sűrűjébe csöppenő művészt, Kékesi Gábor egy "összegző" alakot jelenít meg.

A zenés produkció elkészítésének gondolata tavaly nyáron fogalmazódott meg először. A jelenlegi tervek szerint május végére készül el az első olvasat, nyár elején kezdődnek az olvasó-, és szeptember közepén Veszprémben a színpadi próbák.

A darab kőszínházi ősbemutatója november 5-én lesz a veszprémi Hangvillában, míg a budapesti premiert november 14-én tartják a Thália Színházban. A későbbiekben az ország számos pontjára szeretnék elvinni a produkciót.

A tavalyi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon megjelent A Bunkerrajzoló című élettörténet-rekonstrukció két különleges szellem, Géczi János, a máig legendás Vadnarancsok szerzője és a Vad Fruttik énekese, Likó Marcell találkozásának gyümölcse.

Nyáry Krisztián, a kiadó igazgatója a sajtótájékoztatón megjegyezte, azért lett a könyv sikeres, mert két olyan ember együttműködésével született meg, akik mindketten nagyon jól ki tudják fejezni az általuk megfigyelt nemzedéknek azt az érzelmi tapasztalatát, amelyben benne van a kívülállóság, az elveszettség érzése.

 

forrás: MTI

Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Szendrey Júlia alakja Petőfi özvegyeként él emlékezetünkben, aki eldobta az özvegyi fátylat, és hűtlenül más asszonya lett. Pedig jóval több volt, mint feleség. A korabeli dokumentumokra...
Mediterrán hangulatú, kanyargó utcácskák, szűk sikátorok, levendula, füge, rozmaring a romantikus, zárt belső udvarokban, a vörös és sárga minden árnyalata a házfalakon, egységes, de mégis...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Szendrey Júlia alakja Petőfi özvegyeként él emlékezetünkben, aki eldobta az özvegyi fátylat, és hűtlenül más asszonya lett. Pedig jóval több volt, mint feleség. A korabeli dokumentumokra...
Mediterrán hangulatú, kanyargó utcácskák, szűk sikátorok, levendula, füge, rozmaring a romantikus, zárt belső udvarokban, a vörös és sárga minden árnyalata a házfalakon, egységes, de mégis...