Goda Kriszta Veszettek című alkotása nyerte a legjobb játékfilm díját a párizsi FIFE nemzetközi filmfesztiválon - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel szerdán.
A közlemény szerint a 99 filmet felvonultató április 5-én kezdődött seregszemlén a Veszettek a közönség szavazatai alapján szerezte meg a legjobb játékfilm díját. A kedden este magyar sikerrel zárult FIFE (Festival international du film d'environnement) nemzetközi filmfesztivált 33. alkalommal rendezték meg, fő helyszíne Párizs közkedvelt művészmozija, a Cinéma des cinéastes volt.
Az ifj. Vidnyánszky Attila, Klem Viktor és Fenyő Iván főszereplésével készült film a seregszemlén volt először látható Franciaországban, a premieren Fenyő Iván személyesen is jelen volt.
Goda Kriszta (Csak szex és más semmi, Kaméleon, Szabadság, szerelem) legutóbbi filmje, a Veszettek két nehéz anyagi helyzetben élő fiú története, akik egy karizmatikus vezető hatására csatlakoznak egy rendvédelmi szervezethez, hogy így tegyenek a városukban egyre jobban elharapózó bűnözés ellen.
Az akciójelenetekkel tűzdelt, napjaink legaktuálisabb társadalmi kérdéseit feszegető alkotás a Megafilm gyártásában készült, producere Kálomista Gábor volt - áll a közleményben.
Forrás: http://szinhaz.hu/kulfold/64562-a-legjobb-jatekfilm-dijat-nyerte-parizsban-a-veszettek
A könyv megrendelhető itt
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
|
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
|
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
|
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
|
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
|
Szendrey Júlia alakja Petőfi özvegyeként él emlékezetünkben, aki eldobta az özvegyi fátylat, és hűtlenül más asszonya lett. Pedig jóval több volt, mint feleség. A korabeli dokumentumokra...
|
Mediterrán hangulatú, kanyargó utcácskák, szűk sikátorok, levendula, füge, rozmaring a romantikus, zárt belső udvarokban, a vörös és sárga minden árnyalata a házfalakon, egységes, de mégis...
|
Szendrey Júlia alakja Petőfi özvegyeként él emlékezetünkben, aki eldobta az özvegyi fátylat, és hűtlenül más asszonya lett. Pedig jóval több volt, mint feleség. A korabeli dokumentumokra...
|
Mediterrán hangulatú, kanyargó utcácskák, szűk sikátorok, levendula, füge, rozmaring a romantikus, zárt belső udvarokban, a vörös és sárga minden árnyalata a házfalakon, egységes, de mégis...
|