Kaidzsu és szerelem
Európai szemmel eldönthetetlen, melyik kiadó mivel foglalkozik a könyvesen belül, a borítók szinte mind a tipográfiára épülnek, kép alig, legtöbbször egyáltalán semmi, hanem egy valamilyen alapszínen feliratok. Aki nem érti a nyelvet, képtelen ránézésre megkülönböztetni a nagyszótárt a pornóregénytől. Ha van itt egyáltalán utóbbi. − Az Athenaeum szerdai naplóját Szabó Tibor Benjámin írja.
A fémesen csillogó szállodánk falától öt méterre egy omladozó gettó-háztömb szomorkodik, Tajpejben összepréselődik minden, mintha egy rózsadombi villa kapuján át a nyóckeres Magdolna negyed romhalmazába lépnénk ki, aztán a következő háznál megint vissza.
A Taipei Book Exhibition a torony lábánál, a World Trade Center pavilonjaiban fut, kicsit (nagyon) olyan, mint a könyvfeszt odahaza: nemcsak szakmai programok, de vásárolják is a kiadványokat, jönnek a látogatók, válogatnak, nézelődnek. Európai szemmel eldönthetetlen, melyik kiadó mivel foglalkozik a könyvesen belül, a borítók szinte mind a tipográfiára épülnek, kép alig, legtöbbször egyáltalán semmi, hanem egy valamilyen alapszínen feliratok. Aki nem érti a nyelvet, képtelen ránézésre megkülönböztetni a nagyszótárt a pornóregénytől. Ha van itt egyáltalán utóbbi. Tajvanon ugyanis meglehetősen prűdek a könyvesek, a Rúdtánc című könyvünket például nem is tettük ki a polcra (a katalógusból mutogatjuk), mert szóltak, hogy a rúdon kapaszkodó Pirner Alma itt nem elfogadható borítókreatív. Amikor Évi az egyik partnernek ajánlotta a könyvet, a zavart nevetést azonnal élénk tiltakozás követte.
A magyar pavilon a barna és a piros különböző árnyalataiban pompázik, kicsit talán sötétebb környezeténél, de jól megközelíthető helyen van, átjárható, és láthatóan meg is találják – szinte egész nap tele volt kiállítótér is, a nyitott előadóterem is. Érdeklődésben biztos nincs hiány.
Rengeteg a fiatal a vásáron, hozzánk is bejönnek, de a helyiektől megtudjuk, hogy az érdeklődők és vásárlók legnagyobb tömegét azért a mangarajongók adják. Nem a könyveknek van itt igazán nagy piaca, hanem ezeknek a képregényeknek, adják, veszik, cserélik a mindenféle minőségben, stílusban megtalálható, rajzolt sztorikat. Annyi a kaidzsus és szerelmes manga, hogy Tansuj Danshuit (Tajpej egyik folyója) lehet vele rekeszteni. Japánnak legalább három standja van a book fairen, és ahogy láttam, ők már felismerték, hogy ide képregényeket kell hozni.
A Flaneur Culture Lab kiadó képviselőinek felcsillan a szeme, amikor az egyik könyvünkről beszél nekik Évi, ráadásul a szerző is jelen van, testközelből kapják meg a partnerek az amerikai álmot (egy dollárból a milliók, sok munkával, rengeteg kalandon át), Lacibá energikusan mesél, összeszedetten, nagyon meggyőző. A többi címünk viszont nemigen érdekli őket, startupokról szeretnének könyveket, ezt ismételgetik.
A kiadói bemutatkozókon Érsek Nándor, a Scolar igazgatója sorolja a köteteiket, majd a katalógusukhoz irányítja az olvasókat. A Kossuth Kiadói Csoport vezetője, Suba Jolánta pazar stand-upot tol, van itt minden, Prezi, Rubik, a Kárpát-medence ókori kincsei, kínai nyelvű kiadvány, Jolánta nagyon fluens és határozott, a poénjait veszik a nézők, hogy aztán, a prezentációkat követő pódiumbeszélgetésben, a Magyar Napló moderátorának kérdésére, hogy van-e valamilyen hatása a könyvkiadásra a kormányzati keleti nyitás politikájának, a lehető leghatározottabban válaszolja: nincs, és remélem, nem is lesz.
Este az itteni külképviselet és a Balassi Intézet közösen ad vacsorát résztvevő kiadói képviselőknek, művészeknek a Pacific Hotel éttermében. Kicsit bonyi a helyzet, Magyarországnak nincs nagykövetsége, sem konzulátusa Taipejben, ugyanis Tajvan mint állam hivatalosan nem is létezik – de ezt az apró adminisztrációs hibát nagyon elegánsan hidalja át hazánk, a nagykövetet kereskedelmi képviselet-vezetőnek, a kereskedelmi attasét pedig igazgatónak nevezik, hivatalosan, miközben gond nélkül ellátják a diplomáciai feladatokat is. Segítőkészek és nyitottak a diplomaták is, a Balassi pedig tényleg körültekintő házigazda, nem is lehetne jobb és hasznosabb az ittlét. A gasztroügyeket kivéve.
Lacibá mondja, hogy ő nem finnyás, bármit megeszik, mert megtanulta a szegénységben, hogy merre hány lépés a világ, és ezzel én is így vagyok, mármint, ugye, amit el lehet rágni, az jöhet, és amit meg nem, azt egyben nyelem le, semmi fenntartás. Csakhogy. Ma eljutottam azért addig a gondolatig, hogy mindennek van határa. A nehéz, olajos fűszerek, amiket elszabadultan keverve tolnak rá szinte az összes tányérra tett húsra, szóval ez a fülledt, fullasztó nehézsége az ételek szagának és ízének – ez egyszerűen dögletes. Mind többször keresem az olyan fogásokat étkezéskor, amiknek lehetőleg semmiféle ízük nincs. Ne legyen színe, ne legyen szaga. Reggelire például rántottát. Annak is van, persze (itt semmi nem tud neutrális lenni) – de még ingerküszöb alatt. Amikor a valamibe áztatott bambuszrüggyel próbálkoztam, annak nem lett jó vége, ahogy a feketére sütött, látványra egyébként guszta marhacsíkok is szabadulni akarnak az emberből. Ehhez jön, kiegészítésként, hogy a kávét valami azonosíthatatlan anyagból főzik, először azt hittem, csak áztatják, attól kapja a félreismerhetetlen mosogatólé karaktert, de nem. A kiváló japcsi gépeken főzött eszpresszóknak sincs kávéíze. Inkább a kakaóhoz hasonlít, szerintem az arabica fajtákat itt nem keverik, vagy nem kellő mennyiségben keverik az átlagos kávéőrleményekhez. De kétségtelen az is, hogy találtam olyasmit, amivel nem lehet hibázni: a hal. Mindig friss ízű, sokféle formában megtalálható, és nem éreznek kényszert a helyiek, hogy nagyon fűszerezzék. Meg a dinnye, az még finom.
Az időeltolódást megszokni nem két nap. Nyolckor már ragad le a szemem, hajnali háromkor kipihenten ébredek. A reggeli csendben lehet még dolgozni kicsit. Lehetne. Csak borzasztó hideg van. Az El Niño odacsapott a trópusi éghajlatnak Tajvanon, a tizenegy-két fok, amiben didergünk, itt extrém hidegnek számít. Sebaj, a szobákban profi légkondi. Csak valaki magyarázza már el, hogyan kell bekapcsolni!
Szabó Tibor Benjámin
Athenaeum 180
 |
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
|
 |
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
|
 |
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
|
 |
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
|
 |
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
|
További Újdonságok
 |
A Vámos Miklós KiskönyvTÁR öt karcsú művet kínál díszdobozban. Ötfogásos betűlakoma, ideális ajándék azoknak, akik szeretnek Vámos Miklós bűvkörében lenni.
Sorszámozott, dedikált,...
|
 |
Fordította: Sziklai István
MARIA CALLAS minden idők legnagyobb operadívája volt. Bár karrierjét egyetlen primadonna sem tudta felülmúlni, életének nagy részét beárnyékolta Arisztotélisz Onászisszal folytatott heves...
|
Kiemelt Ajánlatok
|
|
A Vámos Miklós KiskönyvTÁR öt karcsú művet kínál díszdobozban. Ötfogásos betűlakoma, ideális ajándék azoknak, akik szeretnek Vámos Miklós bűvkörében lenni.
Sorszámozott, dedikált,...
|
|
|
Fordította: Sziklai István
MARIA CALLAS minden idők legnagyobb operadívája volt. Bár karrierjét egyetlen primadonna sem tudta felülmúlni, életének nagy részét beárnyékolta Arisztotélisz Onászisszal folytatott heves...
|
