 Szerzői anzix 7. A hetedik napon - Babiczky-Pfliegel Dóra jegyzete
Gyere, most tudok veled lenni. Fogni a kezed és menni az esőben, gumicsizmában pocsolyában ugrálni, arcunkat az esőbe tartani. Nem baj, ha vizes lesz a nadrágod, majd megszárad, nem baj, ha saras lesz a ruhád, majd kimossuk, nem baj, ha most délután nem alszol. Most semmi sem baj.
 Csak te vagy és én, apró kezed a tenyeremben, kérdéseid záporoznak és én élvezem, hogy végre figyelhetek rád, hogy figyelhetlek, hogy újra elgondolkozhatok az élet egyszerűnek tűnő és fontos kérdésein. Hogy miből lesz az eső, miből vannak a felhők és hogy az Úristen szakálla tényleg olyan hosszú, hogy fel tudunk rajta mászni? Közben megérkezünk a bodzabokorhoz, amit már többször kinéztünk, de mindig csak halogattam, hogy majd szedünk bodzát, ha lesz időm. Most van időm. Sőt, kicsi kertészkesztyűnk is van, pici metszőollónk, szép nagy kosarunk, teliszedjük. Kezed a kezemben. Anya, futunk versenyt kézen fogva? Megmossuk a bodzákat, csigát is találunk, mentőakciót szervezünk, csigavárost alapítunk. Utána citromot facsarunk, vizet öntünk a virágokra, lefedjük, hadd pihenjen és áradjon az íze és illata, amíg alszunk. Ölellek, hosszan, ráérősen, magamba szívom hajad bodzaillatát. |
 |
|
