Szerzői anzix 6. Óriás csak egy van - Laboda Róbert jegyzete
Gyermekkoromban sok időt töltöttem a nagyszüleimmel.Rengeteget foglalkoztak velem mint kis nebulóval. A nagyapám volt számomra az az óriás, aki először tanított labdába rúgni, akinek legelőször nyaltam bele a borospoharába, aki számomra az első és az utolsó végtelen lett.

Tavasz volt és nagyon meleg. Kövérkés, göndör kisgyerek voltam, s természetesen rendkívül szerettem az udvaron labdázni. Nem volt a játékomban semmiféle elgondolás, semmilyen logika, csupán imádtam mozogni. Nagyapám a szokásos pohár borát kortyolgatta a diófa alatti kis ülőhelyén. Soha nem tudtam megszámolni, hogy mennyiszer emelte a szájához a poharat, mint ahogy azt sem, hogy hányszor igazította meg közben a szemüvegét. Soha nem szólt volna rám, bármit is csináltam, csupán hangosabban vett levegőt, erőteljesebben köhögött.
Aznap mégis odahívott magához. Senki nem tudta kimondani olyan lágyan, érzékenyen a nevemet, mint ő.
-Robikám! Gyere ide kisfiam! - mondta.
Én épp hemperegtem az ezer kullanccsal fertőzött fűben, s a hívó szóra felálltam, gyorsan leporoltam magam, és odaszaladtam hozzá.
A fák ágai között átszűrődött napsugarak csak úgy csillogtatták az ősz haját. Mindig, ha lépegettem feléje, akkor láttam, hogy mekkora óriás is ő valójában.
Letette a poharat, hozzám fordult, megfogta a karomat.
Kicsi voltam, de éreztem, hogy súlya lesz a helyzetnek.
- Robikám , te mi akarsz lenni, ha nagy leszel? - ezt kérdezte.
Hirtelen még az izzadás is megszűnt a testemen, mintha kijózanodtam volna a gyerekes játékból.
Kapásból azt mondtam neki, hogy: Nagyapa, én gazdag akarok lenni!
Mire ő elmosolyodott, beletúrt a hajamba, nagyot sóhajtott, s ezt mondta: Robikám, ne gazdag legyél, hanem boldog! Boldog legyél mindig!
Magához szorított és ölelt, ahogyan csak bírt.
Azóta minden boldog pillanatomban eszembe jut, s késztetést érzek arra, hogy megosszam vele.
Ezért járok boldogan a temetőbe.

Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Fordította: Sziklai István
Szinte érezni a félelem ízét
Oroszország, 1812. Franciaország végre méltó ellenfélre talált? Oroszország lerohanásának előestéjén a félig francia, félig angol Matthieu Carrey Napóleon ötszázezres hadseregének soraiban...
,,Hiszen, tételezzük fel, mire Kobak felnő, még létezik könyv, és lesz, aki olvas, és esetleg Kobak kezébe kerülnek a könyveim, és feltűnik neki, hogy mindenkiről szó esik, a testvéreiről,...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
A halálnak van humorérzéke
Kár, hogy csak MOST kezdek rájönni, hogy alapjában véve jópofa nő lehetett az anyám. KÁR, hogy csak most kezdem IRIGYELNI, amiért annyira BÁTRAN élt, ahogyan én sose mertem. DE JÓ VOLNA ÚJRAKEZDENI,...
Balázs Béla, az elismert, sikerei csúcsán járó író egy éjszakai lokálban megismerkedik egy fiatal nővel, akinek nem tud ellenállni. A mindent elsöprő vonzalom hatására a meggyőződéses...