Gyermekkoromban sok időt töltöttem a nagyszüleimmel.Rengeteget foglalkoztak velem mint kis nebulóval. A nagyapám volt számomra az az óriás, aki először tanított labdába rúgni, akinek legelőször nyaltam bele a borospoharába, aki számomra az első és az utolsó végtelen lett.

Tavasz volt és nagyon meleg. Kövérkés, göndör kisgyerek voltam, s természetesen rendkívül szerettem az udvaron labdázni. Nem volt a játékomban semmiféle elgondolás, semmilyen logika, csupán imádtam mozogni. Nagyapám a szokásos pohár borát kortyolgatta a diófa alatti kis ülőhelyén. Soha nem tudtam megszámolni, hogy mennyiszer emelte a szájához a poharat, mint ahogy azt sem, hogy hányszor igazította meg közben a szemüvegét. Soha nem szólt volna rám, bármit is csináltam, csupán hangosabban vett levegőt, erőteljesebben köhögött.
Aznap mégis odahívott magához. Senki nem tudta kimondani olyan lágyan, érzékenyen a nevemet, mint ő.
-Robikám! Gyere ide kisfiam! - mondta.
Én épp hemperegtem az ezer kullanccsal fertőzött fűben, s a hívó szóra felálltam, gyorsan leporoltam magam, és odaszaladtam hozzá.
A fák ágai között átszűrődött napsugarak csak úgy csillogtatták az ősz haját. Mindig, ha lépegettem feléje, akkor láttam, hogy mekkora óriás is ő valójában.
Letette a poharat, hozzám fordult, megfogta a karomat.
Kicsi voltam, de éreztem, hogy súlya lesz a helyzetnek.
- Robikám , te mi akarsz lenni, ha nagy leszel? - ezt kérdezte.
Hirtelen még az izzadás is megszűnt a testemen, mintha kijózanodtam volna a gyerekes játékból.
Kapásból azt mondtam neki, hogy: Nagyapa, én gazdag akarok lenni!
Mire ő elmosolyodott, beletúrt a hajamba, nagyot sóhajtott, s ezt mondta: Robikám, ne gazdag legyél, hanem boldog! Boldog legyél mindig!
Magához szorított és ölelt, ahogyan csak bírt.
Azóta minden boldog pillanatomban eszembe jut, s késztetést érzek arra, hogy megosszam vele.
Ezért járok boldogan a temetőbe.

Petőfi Sándor Szerelem gyöngyei Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....

Karinthy Frigyes Így írtok ti - Gyűjteményes kiadás Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...

Móricz Zsigmond Úri muri ,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...

Ady Endre Szeretném, ha szeretnének ,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...

Babits Mihály Timár Virgil fia ,,Az él igazán, aki másért él" Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...

Johanna Swanberg Cassi - A majdnem igazi guru Fordította: Annus Ildikó Cassi nem mindig ivott PET-palackból instant kávét reggelire, és nem mindig bódította el magát esténként dobozos borral. Nem is olyan régen még igazi perfekcionista volt, aki főnökként, a...

Vámos Miklós A New York-Budapest metró ,,Az USÁ-ban töltött éveimre már úgy emlékszem, mintha álmodtam volna őket. Szerencsére bizonyítékul itt ez a regény, talán a leghumorosabb könyvem. Csodavilágba és demokráciába csöppentem,...

Johanna Swanberg Cassi - A majdnem igazi guru Fordította: Annus Ildikó Cassi nem mindig ivott PET-palackból instant kávét reggelire, és nem mindig bódította el magát esténként dobozos borral. Nem is olyan régen még igazi perfekcionista volt, aki főnökként, a...

Vámos Miklós A New York-Budapest metró ,,Az USÁ-ban töltött éveimre már úgy emlékszem, mintha álmodtam volna őket. Szerencsére bizonyítékul itt ez a regény, talán a leghumorosabb könyvem. Csodavilágba és demokráciába csöppentem,...