1973. január 7-ének éjszakáján egy határ menti kisvárosban, Balassagyarmaton egy tinédzser testvérpár, András és László, felfegyverkezve rótták az utcákat, hogy a városi lánykollégium lakóinak túszul ejtésével megvalósítsák nyugatra történő szökésüket. Azt tervezték, hogy a lányok szabadon engedéséért a hatóságoktól repülőgépet, nagy mennyiségű valutát és szabad elvonulást követelnek. A csaknem egy hétig tartó tettük szégyenfoltot hagyott a kommunista rendszeren, amelynek „enyhítésére” a hatóságok már az első napokban hírzárlatot rendeltek el. A kudarcba fulladt tárgyalások, s a mindkét oldalról érezhető kilátástalanság egyre jobban fokozta a feszültséget, amelynek végére öt nap után a mesterlövészek tettek pontot, az ablakhoz közeledő idősebbik fiú lelövésével. A történet azonban itt nem ért véget. A dráma résztvevői hallgatásba burkolóztak, hagyva ezzel legendákat és elferdített tényeken nyugvó adaptációkat az érdeklődők számára. A csendet csak most, négy évtizeddel később törték meg, Hatala Csenge hamarosan megjelenő, Hírzárlat című tényregényében.
Kövessétek Facebook oldalát: https://www.facebook.com/hirzarlat
|
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
|
|
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
|
|
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
|
|
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
|
|
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
|
|
Fordította: Kiss Marcell
H-dong eseménytelen, csendes utcácskáit sötétedés után bevilágítja az Éjszakai Gyógyszertár fénye. Boho, a pult mögött álló patikus minden éjjel várja a környék sérült és meggyötört...
|
|
Ha egyetlen évet kell választani, amiben a boldog békeidők minden akarása, tettvágya és lendülete megjelenik, keresve sem lehet megfelelőbbet találni, mint az 1896-os esztendő. Ekkor tartotta...
|
|
Fordította: Vándor Judit
Karizmatikus, kreatív, lázadó. Coco Chanel különleges tehetségével örökre megváltoztatta a divatról alkotott elképzeléseinket, alapjaiban formált újra mindent, amit az eleganciáról tudtunk....
|
|
Iglódi Csaba a Dreher család négy generációja után egy másik legenda köré szőtt regényt.
A Gerbeaud név hallatán mindenkiben ízemlékek törnek fel, krémesek és roppanós cukorrétegek,...
|