Szerkesztőségi anzix 2.
Készül egy könyv. Sok könyv készül, persze, de ez kicsit más, mint a többi.
Néhány hónappal ezelőtt az asztalomon landolt egy egészen különleges kézirat.
Nagyon magas helyről indították, és azzal a kommenttel, hogy ha tetszik, csináljuk meg, de csak teljes diszkréció, teljes inkognitó mellett gondozható a mű, a szerző személye nem kerülhet napvilágra. Utóbbi kéréssel viszonylag egyszerű dolgom van, mert engem se terheltek az alkotó kilétére vonatkozó információkkal – állítólag a cégnél van azért két ember, aki tudja, honnan jött az anyag.
Árvay Gréta ELMERÜLVE című regénye egy örvénylő, buja bacchanália. A többnyire párban, mégis valahogy társtalanul élő szereplők sorsa idegenekkel átélt orgazmusokon vesz fordulatot, izzadt testek feszülnek egymásnak, szenvedély és vágy űzi, hajtja a figurákat. Az ELMERÜLVE egy irdatlan erejű kétütemű motor: feszít – kiold; feszít – kiold; feszít – kiold.
Az „érzéki” szó erős eufemizmus ezzel a szöveggel kapcsolatban. Miközben a regény intimitása, erotikussága teljesen más rugóra jár, mint a mai trendi szexregényeké. Nem Szürke, nem Kenner és nem is Emma Chase. Az ELMERÜLVE egy nagyon mai történetbe ágyazva az erotikának egy korábbi, kicsit finomabb, kicsit emberibb és sokkal-sokkal hihetőbb/élményszerűbb változatát alkotja újra (emlékszünk még az Emmanuelle-filmek fülledt, őszinte élvezéseire – na, ez ahhoz áll közelebb).
Árvay Gréta néhány (szerelmes)pár plusz néhány szingli sorsát követi a mai Budapesten, egy szimultán történetfüzérben. Ezek az emberek nagyon különböző társadalmi helyzetből érkeznek, nagyon különböző életélményeket cipelnek magukkal, és nagyon különböző problémákkal küzdenek, de egyvalami közös bennük. Problémáik megoldását (vagy egyszerűen csak vágyaik beteljesülését) egy pesti swinger clubban, a Mystique-ben találják meg. Egymásban elmerülve oldódnak fel feszültségeik.
Igen, szexregény, mégpedig prémium kategóriás. És nem, nem teljesen az. Több is, más is. Itt egy tucat mai fiatal (és nem annyira fiatal) férfi és nő bolyong a nagyvárosi dzsungelben, orvosok, alkotók vagy egyszerű multis marketingesek. Otthontalanságuk otthona pedig a ház – ahol egymásnak esnek. A háttérben zátonyra futott párkapcsolatok, kiégett sikeremberek, törtető libák és érzékeny művészek hol könnyeden derűs, hol nagyon is drámai sorstörténete.
Azt nem biztos, hogy szeretném, hogy az ELMERÜLVE körüli érdeklődés központi kérdése a szerző személye legyen. Egyrészt a szöveg önértéken sokkal izgalmasabb annál, hogy szerzőkitalálós játékot kelljen játszani, ahelyett, hogy megélnénk az élményt, amit a regény ad. Másrészt meg, persze, ezt a „rejtőzködő szerző” ügyet már akkor is kicsit imbecilnek éreztem, amikor még menő volt. Itt a mű az érdekes. A szerző nem akarja magát exponálni, pont. Árvay Gréta. A szerkesztőink szerint férfi. Szerintem női szöveg, de igazából nem érdekel, ki ő, ha nem akarja megmondani. Emlékszem, néhány éve Varsóban végigpálinkáztunk két éjszakát Centaurival. Pár héttel később egy barátom lelkesen kiabálta: szóval, te tudod, kicsoda Centauri?! Mondom, fogalmam sincs. De hát, együtt ittatok, nem kérdezted meg? Persze, hogy nem. Azt tudom, mit gondol a madarakról, mert azt el akarta mondani. Hogy mi a polgári neve, vagy hol lakik, azt nem akarta elmondani – minek kérdeztem volna. Ritkán szokott olyasmi érdekelni, ami nem tartozik rám. Különben, ha jó egy beszélgetés, mindegy is, mi a neve partnernek. A könyvekkel hasonló a helyzet. Ha jó, Grétaként is jó.
[SzTB]
Mutatok pici ízelítőt a kéziratból (nem, nem a direktben erotikus jelenetek közül választottam):
Esküszöm, ilyen szépet még soha nem láttam, pedig ritkán ismerek el más csajokat, és ennek az arca sem látszik – ragyogó, fekete velencei maszk fedi, csak a hatalmas, sötét hajkoronája buggyan ki alóla. A teste egyszerűen tökéletes: a lábai karcsúak és izmosak, a hasa lapos, a mellei kerekek és feszesek, fehér bőre puhán csillog a reflektorfényben. A zene lehalkul, és ő hirtelen megszólal; mély, borzongató hangját az egész teremben hallani lehet, pedig nincs nála mikrofon, azaz, gondolom, van, csak beleépítve a maszkjába. Mindenki lélegzet-visszafojtva figyeli.
- Üdvözöllek benneteket a klubban! Örülök, hogy ismét ilyen sokan eljöttetek, hogy alámerüljetek a gyönyör birodalmába – mondja, miközben lágy léptekkel elindul a félmeztelen testek között. Senki mellett nem megy el érintés nélkül; hol a kezét teszi egy pillanatra egy férfi vállára, hol egy nő selyembe bújtatott mellét simítja meg finoman. A nézők arca olyan, mintha megbabonázták volna őket. Ki a fene ez a nő? Mintha csak kitalálná a gondolataimat, hozzám lép, és szinte érzem, ahogy a maszk alatt elmosolyodik. – Mystique vagyok. – A parfümje (vagy a bőre illata) részegítő, nem tudom megállni, hogy be ne csukjam a szemem, a következő pillanatban pedig bársonypuha ajkakat érzek a számon. A körülöttem lévők halkan felmorajlanak – úgy tűnik, a hely névadója nem gyakran csókolgatja a résztvevőket. Mystique elhúzódik tőlem, és felemeli a fejét. – Azért vagyunk, hogy azok lehessetek, amik soha nem mertetek volna lenni, ha nem jöttök el ide. Azért, hogy valóra váltsuk a legtitkosabb vágyaitokat is, és hogy ezért senki előtt ne kelljen szégyenkeznetek. Szabadítsátok ki a démonjaitokat, vessétek el a korlátaitokat, nyíljatok meg a végtelen szenvedélynek! – Cipősarkai halkan koppannak, ahogy eltávolodik tőlem, én pedig végre ki bírom nyitni a szememet. A szám ég, ahol megérintett, úgy érzem, mintha megjelöltek volna. Mystique kilép a tömegből, szembefordul velünk, aztán egyetlen mozdulattal letépi magáról a fekete csipkebodyt, ami eddig fedte a testét, mire a közönség teljesen elveszíti a fejét, ebben a pillanatban férfiak és nők egyaránt szét tudnák tépni, mindenki kapni akar egy darabot a varázslatból. Egy pasi kinyújtja a kezét, hogy megérintse, de Mystique felemelt tenyérrel megállítja, aztán újra felénk fordul, mélyen meghajol, és a fény megint kialszik. A zene is lehalkul, a közönség lassan eszmélni kezd a bénultságból.
- Baszki, ez nagyon durva – hallom Bence suttogását, aztán a hangulatlámpák ismét felvillannak, az alkalmazottak pedig körbejárnak, hogy meggyújtsák a gyertyákat. Hirtelen azt se tudom, hol vagyok, Bencének kell kézen fognia, és visszavezetnie a kanapéhoz, ahol Vanda és az előbbi srác mellett egy fiatal pár és egy középkorú férfi is ül.
Árvay Gréta ELMERÜLVE című regénye egy örvénylő, buja bacchanália. A többnyire párban, mégis valahogy társtalanul élő szereplők sorsa idegenekkel átélt orgazmusokon vesz fordulatot, izzadt testek feszülnek egymásnak, szenvedély és vágy űzi, hajtja a figurákat. Az ELMERÜLVE egy irdatlan erejű kétütemű motor: feszít – kiold; feszít – kiold; feszít – kiold.
Az „érzéki” szó erős eufemizmus ezzel a szöveggel kapcsolatban. Miközben a regény intimitása, erotikussága teljesen más rugóra jár, mint a mai trendi szexregényeké. Nem Szürke, nem Kenner és nem is Emma Chase. Az ELMERÜLVE egy nagyon mai történetbe ágyazva az erotikának egy korábbi, kicsit finomabb, kicsit emberibb és sokkal-sokkal hihetőbb/élményszerűbb változatát alkotja újra (emlékszünk még az Emmanuelle-filmek fülledt, őszinte élvezéseire – na, ez ahhoz áll közelebb).
Árvay Gréta néhány (szerelmes)pár plusz néhány szingli sorsát követi a mai Budapesten, egy szimultán történetfüzérben. Ezek az emberek nagyon különböző társadalmi helyzetből érkeznek, nagyon különböző életélményeket cipelnek magukkal, és nagyon különböző problémákkal küzdenek, de egyvalami közös bennük. Problémáik megoldását (vagy egyszerűen csak vágyaik beteljesülését) egy pesti swinger clubban, a Mystique-ben találják meg. Egymásban elmerülve oldódnak fel feszültségeik.
Igen, szexregény, mégpedig prémium kategóriás. És nem, nem teljesen az. Több is, más is. Itt egy tucat mai fiatal (és nem annyira fiatal) férfi és nő bolyong a nagyvárosi dzsungelben, orvosok, alkotók vagy egyszerű multis marketingesek. Otthontalanságuk otthona pedig a ház – ahol egymásnak esnek. A háttérben zátonyra futott párkapcsolatok, kiégett sikeremberek, törtető libák és érzékeny művészek hol könnyeden derűs, hol nagyon is drámai sorstörténete.
Azt nem biztos, hogy szeretném, hogy az ELMERÜLVE körüli érdeklődés központi kérdése a szerző személye legyen. Egyrészt a szöveg önértéken sokkal izgalmasabb annál, hogy szerzőkitalálós játékot kelljen játszani, ahelyett, hogy megélnénk az élményt, amit a regény ad. Másrészt meg, persze, ezt a „rejtőzködő szerző” ügyet már akkor is kicsit imbecilnek éreztem, amikor még menő volt. Itt a mű az érdekes. A szerző nem akarja magát exponálni, pont. Árvay Gréta. A szerkesztőink szerint férfi. Szerintem női szöveg, de igazából nem érdekel, ki ő, ha nem akarja megmondani. Emlékszem, néhány éve Varsóban végigpálinkáztunk két éjszakát Centaurival. Pár héttel később egy barátom lelkesen kiabálta: szóval, te tudod, kicsoda Centauri?! Mondom, fogalmam sincs. De hát, együtt ittatok, nem kérdezted meg? Persze, hogy nem. Azt tudom, mit gondol a madarakról, mert azt el akarta mondani. Hogy mi a polgári neve, vagy hol lakik, azt nem akarta elmondani – minek kérdeztem volna. Ritkán szokott olyasmi érdekelni, ami nem tartozik rám. Különben, ha jó egy beszélgetés, mindegy is, mi a neve partnernek. A könyvekkel hasonló a helyzet. Ha jó, Grétaként is jó.
[SzTB]
Mutatok pici ízelítőt a kéziratból (nem, nem a direktben erotikus jelenetek közül választottam):
Esküszöm, ilyen szépet még soha nem láttam, pedig ritkán ismerek el más csajokat, és ennek az arca sem látszik – ragyogó, fekete velencei maszk fedi, csak a hatalmas, sötét hajkoronája buggyan ki alóla. A teste egyszerűen tökéletes: a lábai karcsúak és izmosak, a hasa lapos, a mellei kerekek és feszesek, fehér bőre puhán csillog a reflektorfényben. A zene lehalkul, és ő hirtelen megszólal; mély, borzongató hangját az egész teremben hallani lehet, pedig nincs nála mikrofon, azaz, gondolom, van, csak beleépítve a maszkjába. Mindenki lélegzet-visszafojtva figyeli.
- Üdvözöllek benneteket a klubban! Örülök, hogy ismét ilyen sokan eljöttetek, hogy alámerüljetek a gyönyör birodalmába – mondja, miközben lágy léptekkel elindul a félmeztelen testek között. Senki mellett nem megy el érintés nélkül; hol a kezét teszi egy pillanatra egy férfi vállára, hol egy nő selyembe bújtatott mellét simítja meg finoman. A nézők arca olyan, mintha megbabonázták volna őket. Ki a fene ez a nő? Mintha csak kitalálná a gondolataimat, hozzám lép, és szinte érzem, ahogy a maszk alatt elmosolyodik. – Mystique vagyok. – A parfümje (vagy a bőre illata) részegítő, nem tudom megállni, hogy be ne csukjam a szemem, a következő pillanatban pedig bársonypuha ajkakat érzek a számon. A körülöttem lévők halkan felmorajlanak – úgy tűnik, a hely névadója nem gyakran csókolgatja a résztvevőket. Mystique elhúzódik tőlem, és felemeli a fejét. – Azért vagyunk, hogy azok lehessetek, amik soha nem mertetek volna lenni, ha nem jöttök el ide. Azért, hogy valóra váltsuk a legtitkosabb vágyaitokat is, és hogy ezért senki előtt ne kelljen szégyenkeznetek. Szabadítsátok ki a démonjaitokat, vessétek el a korlátaitokat, nyíljatok meg a végtelen szenvedélynek! – Cipősarkai halkan koppannak, ahogy eltávolodik tőlem, én pedig végre ki bírom nyitni a szememet. A szám ég, ahol megérintett, úgy érzem, mintha megjelöltek volna. Mystique kilép a tömegből, szembefordul velünk, aztán egyetlen mozdulattal letépi magáról a fekete csipkebodyt, ami eddig fedte a testét, mire a közönség teljesen elveszíti a fejét, ebben a pillanatban férfiak és nők egyaránt szét tudnák tépni, mindenki kapni akar egy darabot a varázslatból. Egy pasi kinyújtja a kezét, hogy megérintse, de Mystique felemelt tenyérrel megállítja, aztán újra felénk fordul, mélyen meghajol, és a fény megint kialszik. A zene is lehalkul, a közönség lassan eszmélni kezd a bénultságból.
- Baszki, ez nagyon durva – hallom Bence suttogását, aztán a hangulatlámpák ismét felvillannak, az alkalmazottak pedig körbejárnak, hogy meggyújtsák a gyertyákat. Hirtelen azt se tudom, hol vagyok, Bencének kell kézen fognia, és visszavezetnie a kanapéhoz, ahol Vanda és az előbbi srác mellett egy fiatal pár és egy középkorú férfi is ül.
https://www.facebook.com/athenaeumkiado/posts/816166535086981
Athenaeum 180
 |
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
|
 |
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
|
 |
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
|
 |
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
|
 |
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
|
További Újdonságok
 |
A Vámos Miklós KiskönyvTÁR öt karcsú művet kínál díszdobozban. Ötfogásos betűlakoma, ideális ajándék azoknak, akik szeretnek Vámos Miklós bűvkörében lenni.
Sorszámozott, dedikált,...
|
 |
Fordította: Sziklai István
MARIA CALLAS minden idők legnagyobb operadívája volt. Bár karrierjét egyetlen primadonna sem tudta felülmúlni, életének nagy részét beárnyékolta Arisztotélisz Onászisszal folytatott heves...
|
Kiemelt Ajánlatok
|
|
A Vámos Miklós KiskönyvTÁR öt karcsú művet kínál díszdobozban. Ötfogásos betűlakoma, ideális ajándék azoknak, akik szeretnek Vámos Miklós bűvkörében lenni.
Sorszámozott, dedikált,...
|
|
|
Fordította: Sziklai István
MARIA CALLAS minden idők legnagyobb operadívája volt. Bár karrierjét egyetlen primadonna sem tudta felülmúlni, életének nagy részét beárnyékolta Arisztotélisz Onászisszal folytatott heves...
|
