Szerkesztőségi anzix 1.
Készül egy könyv. Sok könyv készül, persze, de ez kicsit más, mint a többi. Ritka a könyvkiadásban az olyan, hogy egy saját fejlesztésű cím egyszerre indokolt és szerethető és elképesztően vad és félelmetes és felemelő és példaadó.
Él Magyarországon egy fiú (férfi, persze, negyvenéves lesz az ősszel), aki a legegyszerűbb alföldi faluvilágba született bele, abba a zárt és szegény univerzumba, ami azt tanítja meg minden benne élőnek, hogy örök életedre ott maradsz, ahol születtél, és az leszel, ami egyáltalán lehetsz: csavarja egy nem működő gépezetnek. Ez a fiú történetesen cigány. Vagyis nehezített pálya: a zártság és a szegénység a kirekesztettséggel nehezített. És ebből a kirekesztettségből nem sértettség, gyengeség vagy alázatosság lett, hanem megszázszorozott erő és munka és kitartás. A fiú zenész. Egy heavy metal banda vezetője, énekese. Menő arc, igazi nemzetközi sztár. A sztár szót ő valószínűleg visszautasítaná, de akinek Európa legnevesebb metál kiadói gondozzák a lemezeit, és aki Európa legnagyobb metálfesztiváljainak nagyszínpadán tolja a show-t évről évre, az az én szótáramban sztár. És nem menedzserek millióiból, marketingtrükkök hullámain lett az, hanem tehetséggel, szorgalommal és irtózatos mennyiségű munkával.

Farkas Zoltán az EKTOMORF együttes énekese. Az ő kalandos életéről, sorsáról, küzdelmeiről és sikereiről szól az OUTCAST című könyv. Most írják, ezekben a hónapokban. Írják, mondom, mert a banda talán legjobb hazai ismerőjét, a kiváló író Kiss Lászlót kértük fel, hogy formálja könyvvé, élménnyé az EKTOMORF-sztorit.
Ugye, értitek, hogy ez a könyv nem a metálosoknak szól? Illetve, nekik is, de nem csak nekik. És, ugye, értitek, hogy nem az etnikai kérdések élezéséről van szó? Zoli sorsa elsősorban egy nagyszerű emberi történet. Szép, mert igaz történet, ami nem mellesleg azt üzeni mindenkinek (magyarnak, cigánynak, tótnak, románnak, svábnak, szerbnek, örménynek, kunnak vagy bármiféle kárpát-medenceinek), hogy nincs erő, ami a talentumot legyűrhetné, ha az a tehetség szorgalommal és kitartással párosul. És persze, igen, üzeni... nem, nem üzeni, hanem üvölti bele a fejedbe egy cigány fiú Európa legfontosabb mondatát: Elég a kirekesztésből!

Zoli egy ideje újra az alföldi faluban, Mezőkovácsházán él. Versenyeznek érte a metálfesztiválok, folyékonyan beszél németül és angolul, mégse egy elszállt csávó. Melózik, teszi a dolgát: zenét ír, próbál, edz, koncertezik a nagyvilágban.
Készül egy könyv. Csináltunk róla néhány képet. Arról, ahogy készül. OUTCAST, ez lesz a címe. Zoli szerint ez a szó azt jelenti: a kirekesztett. Szerintem meg azt jelenti, hogy Európa így születhet újjá. Metálban, akár.
[SzTB]

Mutatok egy pici részletet is a készülő kéziratból:

„Nem vagyok erőszakos, mégis nagyon kevesen mernek konfrontálódni velem, és ha valamiről azt gondolom, úgy helyes, ahogy én képzelem, akkor azt tűzön-vízen keresztülviszem. Addig megyek, míg meg nem lesz, s csak akkor visszakozom, amikor már tényleg látszik, hogy nincs értelme. De nagyon nehezen engedem el. Viszont ma már sokkal megfontoltabb és körültekintőbb vagyok, ha úgy tetszik, nem vagyok annyira radikális, nem megyek fejjel a falnak. Nyugodtan ki merem jelenteni: ha én nem volnék ilyen, az Ektomorf se ott tartana, ahol. Az energia is, ami a zenénkből és a koncertekből árad, leginkább az én számlámra írható. Így viszem, kész. Ha nekem nincs kedvem játszani, akkor oda a buli, hiába vannak mellettem, s végzik a munkát tisztességesen a többiek. Volt már példa rá, nem is egyszer. Legutóbb az ötállomásos turnén, amikor beléptünk egy elmondhatatlanul szar osztrák klubba, amelyben engedélyezték a dohányzást. Ez teljesen kivégzett, másnapra el is szállt a hangom. A fél évvel ezelőtti harminckét napos turném egyszer sem ment el a hangom. Itt meg a füst. Nekem a cigifüst a halálom. Nem volt nálam a Bioparox spray-m, venni se lehetett, tudtam, hogy kész leszek. És azt is tudtam, hogy a következő nap olyan helyen játszunk, ahol már elővételben elkelt százötven-százhatvan jegy, és kurva jó fogadtatásra számíthatunk. Úgy is történt, kilencszázan vártak bennünket másnap Chamban. Majdnem szétrobbantam, hogy pont egy olyan helyen veszítem el a hangom, ahol igazából játszani se volt kedvem. Mondjuk, ez főleg a beszédemre vonatkozik, nem az üvöltésre, valami olyat csinál velem a füst, amitől egy hang se jön ki a torkomon. Egyszer volt eddig hangszálgyulladásom, de akkor négy hétig nem beszélhettem. Még a kórházas időszakban támadott meg, kis öltözőszoba hátul, afféle melegedő, tizennyolc közmunkás, és mindenki cigizett. Eltiltott a doki a fellépéstől, de persze nem foglalkoztam vele, és már show közben éreztem, hogy nagy a gáz, majd amikor vért köptem, tudtam, kész, eddig tartott. Kemény kezelést írtak elő utána, inhalálnom kellett, ecsetelték a hangszalagom, rettenetesen szar volt, nagyon megszenvedtem. Aztán a 2004-es turné a Pro-Pain társaságában, az volt az első igazi turnénk Európában, a Destroy albummal. Ugyanez a para, mindenki cigizett, és nem csak szimpla dohányt szívtak, volt minden, amit csak el tudsz képzelni, állt a füst a turnébuszban. Nagyon ijesztő volt, az első három-négy sor után cserbenhagyott a hangom, de végignyomtam a koncerteket, mi mást csinálhatnék. Na, ezzel a tapasztalattal lemenni ebbe az osztrák klubba, ahol ráadásul geci szar közönség is volt, mintha direkt a bosszantásukra csinálnák, egyik cigiről a másikra gyújtva sótlanul ültek. Hesszeltek, támasztották a pultot, s igaz ugyan, hogy hárman-négyen mozogtak elöl, de azok is cigivel a kézben. Nagyon szarul esett az egész. Hátat fordítottam nekik a színpadon, ami nem túl bonyolult üzenet, annyit jelent: basszátok meg. És se amikor felmentünk, se a koncert végén egy kurva szót nem szóltam hozzájuk, még a számok közötti összekötő is elmaradt. A hangom tehát elszállt aznap este, de másnap Chamban, amikor már tele volt a klub, és ott tolongott kilencszáz ember, és a hangmérnökünk is aggódva szorította a karom, mi lesz, Zotya, az első beordításnál visszajött. Felmentem, „Outcaaast!”, és megvolt. Ilyenkor a többieken is látszik, hogy oké, mehet minden tovább ugyanazzal a lendülettel.”
 
https://www.facebook.com/athenaeumkiado/photos/pcb.814909581879343/814909268546041/?type=1&theater
Máramarosi Lili, Szabó Tibor Benjámin (szerk.)
Az Athenaeum vállalatcsoport alapítója, a könyvesboltosból lett nyomdász és könyvkiadó 1859-ben "Emich Gusztáv Nagy Képes Naptára" címmel életre hívott egy olyan kalendáriumot, amely, azon túl,...
Frank Schätzing
Emlékszünk még Frank Schätzing RAJ című regényére? A német mester egyetlen képből bontja ki az egész világra kiterjedő ökokatasztrófa és a megvadult természettel szemben vívott emberi küzdelem történetét:...
Jonas Jonasson
Fordította: Kúnos László
Mi jöhet még Allan Karlsson életében? A jó öreg százévesnek, bizony, maradt néhány kaland a tarsolyában.

Az egész egy hőlégballonos túrával és három üveg pezsgővel kezdődött. Allan és Julius...
Jodi Picoult
Zaklatott férfi ront be Mississippi állam abortuszklinikájára. Lövöldözni kezd, majd túszul ejti a túlélőket. Hugh McElroy túsztárgyaló a helyszínre siet. A telefonjára érkező üzenetekből jön rá, hogy...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ