“Fortyog a mélyben a nagy siker”
“2014 nem hozta el a következő trendfordulót – még érlelődik, fortyog a mélyben a nagy siker, de szerintem már nem sokáig.” Könyves sikerek és csalódások 2014-ben – Szabó Tibor Benjámintól, az Athenaeum Kiadó főszerkesztőjétől.

A Cultura Magazin 2014-ben is megkérte az irodalmi életben dolgozókat, arról írókat, kiadókat, hogy összegezzék az évet. Míg 2013-ban arra voltunk kíváncsiak, milyen személyes szakmai sikereket / kudarcokat könyvelhetnek el 2013-ra, és milyen szóval jellemeznék 2013-at? 2014-ben a vágyakra és a megvalósult sikerekre, illetve az év felfedezettjére, és a csalódására voltunk kíváncsiak.

“A kultúrafinanszírozás 2013-as alakulása valós, kézzel fogható, számokra váltható kudarc – de az is lehet, hogy inkább az állami kultúrpolitika kudarca ez. Mi csak a hatását érezzük” - mondta Szabó Tibor Benjámin 2013-ban, akkor még az Újkönyvpiac felelős szerkesztőjeként. 2014-et és a könyves piacot már az Athenaeum Könyvkiadót képviselve értékelte az idén kinevezett főszerkesztő.

 

 

Mit vártál 2014-től és mi valósult meg belőle? / Számodra ki az év felfedezettje, és a csalódása?

2014-től jelentős könyvpiaci bővülést vártam – ez be is jött. Az más kérdés, hogy a mostani konjunktúra valójában egy technikai korrekció, januártól teljesen más időszámítás kezdődött a könyvészetben. A bővülés egyik indukálója az ötödik éve tartó válság (kevesebben vettek könyvet, mint ahány könyvolvasó ténylegesen van – az évek alatt elfogytak a felhalmozott olvasmányok, bedugultak az alternatív források, és most megint elkezdtek vásárolni az olvasók), a másik indukciókörülmény pedig a kormányzati kommunikáció (mivel egész évben azt sulykolta a médiahenger, hogy több pénz marad az embereknél, kialakult az az érzet, hogy tényleg – és ez emelte a fogyasztási hajlandóságot). A választási év elmúltával a torta ismét megy majd össze, a verseny a korábbiaknál is élesebbé válik. Arra készülök, hogy minden fronton, minden erővel a piaci részesedésünk növekedésére kell koncentrálnunk, különben képtelenek leszünk megtartani pozícióinkat. (Ami, sajnos, azt is jelenti, hogy a karácsonyi pihenésben sem álltunk le – készültek fejlesztési tervek, marketingtervek. Ez ilyen. Az Athenaeum csak akkor marad talpon ebben a nagyon erős tőkekoncentrációs spirálban, ha kétszer annyi energiát fektetünk minden munkába, mint a versenytársaink.)

2014-től azt is vártam, hogy jön az újabb, az egész világpiacot letaroló cím vagy sorozat – ez nem történt meg. Viszonylag rendszeresen érkeznek ezek az igénykisütő élménybombák, legutóbb 2011-ben az Ötven árnyalat-trilógia. 2014 nem hozta el a következő trendfordulót – még érlelődik, fortyog a mélyben a nagy siker, de szerintem már nem sokáig. Ha a Half a King sorozat lesz az (az Athenaeum tavaszi nagy vállalkozása), akkor erről még biztosan fogunk beszélgetni.

Az év csalódása számomra az volt, hogy (/ahogyan) a kulturális kormányzat nem vesz tudomást a MKKE szakmai javaslatokat tartalmazó csomagjáról.

Az év felfedezettje pedig egyértelműen Bíró Szabolcs – tavaly tavasszal kezdtünk együtt dolgozni a Ragnarök című regénye marketingelésében. Hihetetlenül profi figurája a könyvészetnek, miközben nagyon felkészült, óriási tudással bíró regényíró. Idén tavasszal indítjuk Anjouk című tízrészes történelmi regényfolyamát az Athenaeumnál. Szabolcs munkáiban ott van a világsiker ígérete. Egy év múlva szívesen beszámolok róla, beváltotta-e az hozzá fűzött reményeket.

Kibelbeck Mara

http://cultura.hu/szub-kultura/fortyog-a-melyben-a-nagy-siker/ 

 

Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Szendrey Júlia alakja Petőfi özvegyeként él emlékezetünkben, aki eldobta az özvegyi fátylat, és hűtlenül más asszonya lett. Pedig jóval több volt, mint feleség. A korabeli dokumentumokra...
Mediterrán hangulatú, kanyargó utcácskák, szűk sikátorok, levendula, füge, rozmaring a romantikus, zárt belső udvarokban, a vörös és sárga minden árnyalata a házfalakon, egységes, de mégis...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Szendrey Júlia alakja Petőfi özvegyeként él emlékezetünkben, aki eldobta az özvegyi fátylat, és hűtlenül más asszonya lett. Pedig jóval több volt, mint feleség. A korabeli dokumentumokra...
Mediterrán hangulatú, kanyargó utcácskák, szűk sikátorok, levendula, füge, rozmaring a romantikus, zárt belső udvarokban, a vörös és sárga minden árnyalata a házfalakon, egységes, de mégis...