Előszöris szeretném megemlíteni azt a nem teljesen mellékes tényt, hogy nagyjából azösszes magyarul megjelent Coelho-t olvastam. Van még egy-kettő, amiket évek ótatologatok magam előtt, de általánosságban véve, azt hiszem, képben vagyok amunkásságát illetően. Hozzátenném azt is, nem mostanában olvastam ezeket akönyveket, hanem inkább a húszas éveim legelején, mert akkoriban épp ilyenirányú volt az érdeklődésem, és frissen, gimnázium után úgy éreztem, ad valamit,amit más könyvekben nem találok meg. Ez most már viccesen hangzik, de annyiratalán mégsem az.

Arra, hogy Coelho könyveinek, mi a célja, most, 27 éveskoromban, arra majd a későbbiekben kitérek. Visszatérve a konkrét művekre, elég vegyes vélemény alakult ki bennem. Voltak olyanok, amiket nagyon megszerettem,és több év elteltével is élénken emlékszem rájuk (Veronika meg akar halni, Tizenegy perc, A Piedra folyó partján ültem éssírtam), akadtak olyanok, amiket olyan rossznak ítéltem meg, hogy be sem fejeztem(A zarándoklat), illetve vannak azok,amelyek egyszerűen nem hagytak mély nyomot, sem pozitív, sem negatív élményformájában (Brida, A portobellóiboszkorkány), ez utóbbiak simán törlődtek az emlékezetemből.

Mondom, alegtöbbet olvastam, ha nem is emlékszem már rájuk pontosan, egy általános képmindenesetre megmaradt. Nekem nincs igazán bajom Coelhóval. Nem érzem magamátverve. Nagyjából mindig azt kapom, amire számítok, sőt általában jobbat, merta sok negatív külső hatás miatt hajlamos vagyok én is kicsit alulbecsülni őt.Alapvetően nem értem, miért kellene ciki íróként tekintenem rá, amikor azemberek a Szürke ötven árnyalatát ésannak minden létező koppintását veszik kilóra a nagyobb könyváruházak eladásilistái szerint. De ebbe most inkább ne menjünk bele. Mielőtt a kelleténéljobban eltérnék a tárgytól, inkább elkezdek végre a könyvről beszélni.

 „A kezünkbe adták a döntést:elhagyjuk a várost, vagy harcolunk az utolsó csepp vérünkig – mert az nemkétséges, hogy legyőznek minket. A többség úgy döntött, marad.”

A recenziót itt olvashatod tovább:
http://gabrysiaolvas.blogspot.hu/2013_05_01_archive.html