A svédek fenegyereke visszatért! Megjelent Jonas Jonasson új regénye, Az analfabéta, aki tudott számolni.
2011-ben azt mondtuk Jonasson előző regényére, hogy az év legviccesebb könyve. Most, két évvel később, nyugodtan megismételhetjük ezt az állítást. A 35 országban sikert arató, majd megfilmesített kultuszregény, A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt után az író egy újabb fergeteges humorú bestsellerrel jelentkezik. Aki kíváncsi, hogyan lesz a békeszerető svédeknek atombombája, eljut-e a három kínai nővér Svájcba egy lopott mikrobusszal, és megmenekül-e a világ a rendhagyó nukleáris fenyegetéstől, annak Az analfabéta, aki tudott számolni letehetetlen olvasmánynak ígérkezik, és ez nem csak ígéret... Jonasson hosszú című kötetei mellett Carin Gerhardsen krimijei, Gabi Gleichmann családregénye és további titkos északi tehetségek (Peter Stjernstörm, Samuel Bjørk) is szerepet kapnak ezen az alternatív irodalmi esten, amit a végén skandináv irodalmi kvízzel és nyereménykönyvekkel fejelünk meg.
Időpont:
2013. november 21. 18:00
Helyszín:
Toldi Klub (1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.)
Résztvevők:
Kúnos László műfordítóval és Kovács Noémi krimiíróval Huszti Gergely főszerkesztő beszélget
A bemutató facebook eseménye:
https://www.facebook.com/events/350058648470812/
A Skandinávia 2013 - kortárs fesztivál (2013.11.20-24.) facebook eseményét itt találja!
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
|
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
|
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
|
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
|
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
|
MIKLYA LUZSÁNYI MÓNIKA
,,Halassza el a csatát!
Alig múlt húszesztendős II. Lajos, amikor meghalt Mohácsnál. Nála egy évvel volt idősebb a királyné, aki egyetlen szerelmét gyászolta haláláig. Mária nem tudhatta, és egész életében...
|
BENEDEK SZABOLCS
,,Máglyát rak a múlt.
Sirályok köröznek a tiszta égbolton a kéklő Adria fölött, a kikötőben gályák ringatóznak berakodásra várva. Úgy tűnik, minden adott egy újabb nyugodt naphoz a Diocletianus császár egykori...
|
VÁMOS MIKLÓS
Egyszer volt, hol nem volt, hajdanában-danában, volt egyszer egy regény, a címe: Zenga zének. Az első sora: ,,Nincs szebb könyv szívnél és léleknél." Imakönyv bevezetőjéből vette a szerző,...
|
COELHO, PAULO
Fordította: Nagy Viktória-Piros Ákos-Simkó György
Ebben a gyönyörűen illusztrált naptárban az évet Paulo Coelho műveiből válogatott idézetek kísérik végig. Paulo Coelho, akit emberek milliói a szavak alkimistájaként tartanak számon, napjaink...
|