CSONTSZÜRET - Megkérdeztük Samantha Shannont
A CSONTSZÜRET magyar megjelenése alkalmából interjút készítettünk Samantha Shannonnal.
- Le tudnád írni a pillanatot, amikor rájöttél, hogy a Bloomsbury rárepült a kéziratodra? Kit hívtál fel először?
S.S: Az ügynököm felhívott, amikor épp az egyetemen voltam, és elmondta, hogy a Bloomsbury ajánlatott tett a könyvemre. Először képtelen voltam felfogni az egészet. Rögtön anyukámat hívtam, és mivel korábban nem meséltem neki a Csontszüretről, meglepődött, amikor mondtam: -„Anyu, megjelenik a könyvem!” -„Milyen könyved?” - kérdezett vissza.
- Hogyan változott meg az életed a Csontszüret megjelenése óta?
S.S.: Egyértelműen sokkal elfoglaltabb lettem! Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy olyan munkám van, amilyenre mindig is vágytam.
- Már kész kéziratok lapultak az íróasztalod fiókjában, amikor elkezdted írni a Csontszüretet. Mitől volt más az írási folyamat e történet esetében? Más volt egyáltalán?
S.S.: Sokkal jobban élveztem, mint az első regényírási kísérletemet. A Csontszüret egyes szám első személyben íródott, nagyon szerettem Paige hangján megszólalni.
- Elképzeled jövendő olvasódat, miközben írsz, illetve van számodra „ideális olvasó”?
S.S.: Igazából nem gondolkodtam túl sokat a célközönségemről. Csak megírtam a történetet, amit meg akartam írni. Annyit tudtam, hogy a hősnőm idősebb kell, hogy legyen az ifjúsági regények szereplőinél, akik általában 15 és 18 év közöttiek.
- Paige Mahoney egy nagyon fiatal hősnő; önéletrajzi ihletésű, vagy az életed és a fantáziád szereplőinek egyfajta keveréke inkább?
S.S: Paige-nek sokkal izgalmasabb az élete, mint nekem. Nem gondolom, hogy sok a közös vonásunk. Ő sokkal forrófejűbb és ösztönösebb nálam, és a veszélyérzete gyakorlatilag a nullával egyenlő. Paige lazán ugrál át egyik épületről a másikra és köt bele a nálánál háromszor nagyobb fickókba. Mondhatjuk, hogy általa élem ki magam.
- Paige-en kívül melyik szereplővel azonosuljanak az olvasóid?
S.S: Akivel szeretnének, ezt rájuk bízom.
- Scion London nem egy idilli nyaralóhely, úgy tűnik, hogy ez a disztópikus város tele van sötét bűbájjal és gonosz varázzsal. Te személy szerint olyan kegyetlen jövőt képzelsz el számunkra, mint a regénybeli London 2059-ben?
S.S: Nem, remélem, nem ilyen lesz a jövőnk! A könyv szereplőinek látnoki képességei ellenére, nem az volt a célom, hogy megjósoljam a jövőt a Csontszüretben. Inkább azt szerettem volna megmutatni, hogyan alakítja a múlt a jelent.
- Van kedvenc mondatod/párbeszéded az új regényedből?
S.S.: Nagyon szerettem írni a nagymester és Paige dialógusait, különösen abban a fejezetben, ahol megpróbálnak udvariasan beszélgetni egymással.
- Mi a következő lépés? Hogy folytatódik a történet?
S.S.: A folytatás nagyrészt Londonban játszódik majd és leginkább a szindikátusról fog szólni, az első könyvben ugyanis arról nem sokat árultam el.
- Szeretnél valamit üzenni a magyarországi rajongóidnak?
S.S.: Remélem, szeretni fogjátok – és ha igen, írjátok meg nekem! Nagyon szeretek visszajelzést kapni az olvasóimtól.
S.S: Az ügynököm felhívott, amikor épp az egyetemen voltam, és elmondta, hogy a Bloomsbury ajánlatott tett a könyvemre. Először képtelen voltam felfogni az egészet. Rögtön anyukámat hívtam, és mivel korábban nem meséltem neki a Csontszüretről, meglepődött, amikor mondtam: -„Anyu, megjelenik a könyvem!” -„Milyen könyved?” - kérdezett vissza.
- Hogyan változott meg az életed a Csontszüret megjelenése óta?
S.S.: Egyértelműen sokkal elfoglaltabb lettem! Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy olyan munkám van, amilyenre mindig is vágytam.
- Már kész kéziratok lapultak az íróasztalod fiókjában, amikor elkezdted írni a Csontszüretet. Mitől volt más az írási folyamat e történet esetében? Más volt egyáltalán?
S.S.: Sokkal jobban élveztem, mint az első regényírási kísérletemet. A Csontszüret egyes szám első személyben íródott, nagyon szerettem Paige hangján megszólalni.
- Elképzeled jövendő olvasódat, miközben írsz, illetve van számodra „ideális olvasó”?
S.S.: Igazából nem gondolkodtam túl sokat a célközönségemről. Csak megírtam a történetet, amit meg akartam írni. Annyit tudtam, hogy a hősnőm idősebb kell, hogy legyen az ifjúsági regények szereplőinél, akik általában 15 és 18 év közöttiek.
- Paige Mahoney egy nagyon fiatal hősnő; önéletrajzi ihletésű, vagy az életed és a fantáziád szereplőinek egyfajta keveréke inkább?
S.S: Paige-nek sokkal izgalmasabb az élete, mint nekem. Nem gondolom, hogy sok a közös vonásunk. Ő sokkal forrófejűbb és ösztönösebb nálam, és a veszélyérzete gyakorlatilag a nullával egyenlő. Paige lazán ugrál át egyik épületről a másikra és köt bele a nálánál háromszor nagyobb fickókba. Mondhatjuk, hogy általa élem ki magam.
- Paige-en kívül melyik szereplővel azonosuljanak az olvasóid?
S.S: Akivel szeretnének, ezt rájuk bízom.
- Scion London nem egy idilli nyaralóhely, úgy tűnik, hogy ez a disztópikus város tele van sötét bűbájjal és gonosz varázzsal. Te személy szerint olyan kegyetlen jövőt képzelsz el számunkra, mint a regénybeli London 2059-ben?
S.S: Nem, remélem, nem ilyen lesz a jövőnk! A könyv szereplőinek látnoki képességei ellenére, nem az volt a célom, hogy megjósoljam a jövőt a Csontszüretben. Inkább azt szerettem volna megmutatni, hogyan alakítja a múlt a jelent.
- Van kedvenc mondatod/párbeszéded az új regényedből?
S.S.: Nagyon szerettem írni a nagymester és Paige dialógusait, különösen abban a fejezetben, ahol megpróbálnak udvariasan beszélgetni egymással.
- Mi a következő lépés? Hogy folytatódik a történet?
S.S.: A folytatás nagyrészt Londonban játszódik majd és leginkább a szindikátusról fog szólni, az első könyvben ugyanis arról nem sokat árultam el.
- Szeretnél valamit üzenni a magyarországi rajongóidnak?
S.S.: Remélem, szeretni fogjátok – és ha igen, írjátok meg nekem! Nagyon szeretek visszajelzést kapni az olvasóimtól.
Athenaeum 180
 |
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
|
 |
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
|
 |
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
|
 |
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
|
 |
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
|
További Újdonságok
 |
Fordította: Sziklai István
Szinte érezni a félelem ízét
Oroszország, 1812. Franciaország végre méltó ellenfélre talált?
Oroszország lerohanásának előestéjén a félig francia, félig angol Matthieu Carrey Napóleon ötszázezres hadseregének soraiban...
|
 |
,,Hiszen, tételezzük fel, mire Kobak felnő, még létezik könyv, és lesz, aki olvas, és esetleg Kobak kezébe kerülnek a könyveim, és feltűnik neki, hogy mindenkiről szó esik, a testvéreiről,...
|
Kiemelt Ajánlatok
 |
A halálnak van humorérzéke
Kár, hogy csak MOST kezdek rájönni, hogy alapjában véve jópofa nő lehetett az anyám.
KÁR, hogy csak most kezdem IRIGYELNI, amiért annyira BÁTRAN élt, ahogyan én sose mertem. DE JÓ VOLNA ÚJRAKEZDENI,...
|
 |
Balázs Béla, az elismert, sikerei csúcsán járó író egy éjszakai lokálban megismerkedik egy fiatal nővel, akinek nem tud ellenállni. A mindent elsöprő vonzalom hatására a meggyőződéses...
|
