Fordította: Novák Petra

Két nő, egyikük a Shakespeare-drámák valódi szerzője, másikuk egy napjainkban alkotó, kezdő amerikai drámaíró. Évszázadok választják el őket egymástól, mégis mindketten egy férfi neve mögé rejtőznek, hogy hallathassák a hangjukat. 1581-ben Emilia Bassano a királyi főkamarás szeretőjeként jól ismeri a londoni színházakat, így megtalálja a módját, hogy a titokban írt műveit színpadra vigye. A világ legkiválóbb színpadi remekműveinek írója azonban nagy árat fizet azért, hogy megvásárolja egy férfi nevét, mert ezzel a sajátját kiírja a történelemből. Napjainkban Melina Green papírra veti legújabb színdarabját, amelyet az Erzsébet-kori felmenője, Emilia Bassano ihletett. Melinának nőként, négyszáz évvel később egészen más nehézségekkel kell szembenéznie, a színházi világ azonban továbbra is a férfiak terepe. Vajon Melina - Emiliához hasonlóan - hajlandó lemondani a szerzőnek járó elismerésről, csak azért, hogy színpadon láthassa a művét? A két nő küzdelmes sorsát bemutató regény magával ragadó történet ambícióról, bátorságtól és vágyakról, amely arra a kérdésre keresi a választ, milyen áldozatot képes hozni egy nő azért, hogy az életműve tovább éljen, még azon az áron is, ha a neve örökre feledésbe merül. Részlet Színdarabbal pályázni egy művészeti fesztiválra nem csupán abból állt, hogy az ember ír egy jelentkező e-mailt, amelyhez csatolja a szövegkönyvét. A fesztivál szervezői mindent bekértek a jelentkezőtől az önéletrajzától kezdve a különféle ajánlásain át egészen a történet rövid kivonatáig. Andre és Melina egymás mellett gubbasztottak a laptop előtt, úgy próbáltak frappáns összefoglalót írni a darabról, a fogalmazásaik azonban egyre ostobábbra sikeredtek, miután benyakaltak egy, kettő, végül három üveg pezsgőt. Mire a betűk táncolni kezdtek a képernyőn, Andre fabrikált egy hamis ajánlólevelet Horace J. Sneedtől, egy képzeletbeli színház nem létező művészeti igazgatójától. Néhány óra elteltével kész volt a pályázat, de legalább annyira kész volt Melina és Andre is, akik csak egymás segítségével tudtak felülni az ágyon. Andre Melinára nézett, keze az egér fölött tétovázott. - Készen állsz? - Várjálvárjálvárjál! - szólalt meg Melina, de alig forgott a nyelve. - Hadd nézzem, van-e benne elírás! - Már vagy százszor átnézted - intette le André. - Ne hallgass... halatgasd... halotgasd... csak küldd már el! Melina magához rántotta a laptopot, és hátravetette magát az ágyon. A billentyűzetet az álla alá támasztotta, és hunyorogva végigpörgette a jelentkezési felületet. A Village Fringe fesztivált a The Place, egy kisebb színház szervezte, amelynek a kritikus, szókimondó és újszerű előadások, illetve a művészeti igazgató, Felix Dubonnet szerzett hírnevet. Felix Dubonnet! - Jaj, ne! - kapott levegő után Melina, és olyan nagy lendülettel ült fel, hogy a laptop Andre hasára esett. - Ne, ne, ne, ne, ne! - Au! - jajdult fel Andre. - Már megint összeomlott a géped? Vagy elfogyott a pezsgő? - Ismered Felix Dubonnet-t? - fordult hozzá Melina. - Az valami ital? - Művészeti igazgató, aki közismerten csakis férfiak által írt darabokat hajlandó színre vinni. Emlékszel, amikor Theresa Rebeck a Timesban írt egy véleménycikket a színházakra jellemző nemi diszkriminációról? Na, ez a pasi volt az, aki ellenvéleményt írt, és azt állította, hogy a színházi világban rengeteg nő van... a színpadon. - Melina a fejét ingatta. - Ha ő dönt a fesztiválra benyújtott pályázatokról, esélyem sincs bekerülni, Andre. Ezt én nem csinálom. - Higgadj már le, Mel! - szólt rá Andre, majd a laptopot a térdén egyensúlyozva ő is felült. Melina a barátjára nézett, és hirtelen kijózanodott. - Van neked bármi fogalmad arról, milyen nőnek lenni? - Ez most valami beugratós kérdés? - Nőnek lenni azt jelenti, hogy szüntelenül elítélnek. Az öltözéked miatt. A telt idomaid miatt. Akármikor bekapcsolod a tévét, az hallod, hogy karcsúbbnak és szebbnek kell lenned. Azt jelenti, hogy ugyanazt a munkát végzed el, mint egy férfi, de kevesebb fizetést kapsz érte. Azt jelenti, hogy ha a természetes öregedést választod, akkor rád sütik, hogy elhanyagolod magad, ha pedig kés alá fekszel, akkor azzal jönnek, hogy kétségbeesetten próbálsz fiatal maradni. - Melina nagy levegőt vett. - Nőnek lenni azt jelenti, hogy az egyik pillanatban ki kell állnod magadért, a másikban viszont már kuss a neved. Azt jelenti, hogy egyfolytában küzdened kell, a rohadt életbe! Andre együttérzőn nézett rá. - Az előtörténetem ugyan más - motyogta -, de tudom, miről beszélsz. Melina felsóhajtott, és félretette a laptopot. Kezdte kapiskálni, miért mondott le az írásról Andre: ha az ember nem vállalja fel magát és a visszautasítást, nem érheti fájdalom. - Felejtsd el az egész művészeti fesztivált! Nem megyek házhoz a pofonért, akkor sem, ha nő vagyok.