Fordította: Nagy Anita

A japánok úgy tartják, hogy ha gondoskodsz egy macskáról, az egy napon meghálálja. Ha pedig a megfelelő macskának viseled gondját, akkor még az is megtörténhet, hogy meghívást kapsz egy titokzatos kávézóba. Ez a bizonyos kávézó semmihez nem fogható: nincs állandó helye, sem nyitvatartási ideje - ráadásul beszélő macskák vezetik. Miközben a macskák süteményt, kávét és teát szolgálnak fel a vendégeknek, asztrológiai tanácsadást nyújtanak számukra, és elmondják, hol zökkent ki az életük a megfelelő kerékvágásból. A kávézóba betérő szerencsétlen forgatókönyvíró, a válságba került filmrendező, a reménykedő fodrász és a technológiai kihívásokkal küszködő weboldaltervező mind kicsit elveszettnek érzi magát. Nem véletlenül kerültek a Telihold kávézóba... Részlet - Örülünk, hogy ellátogatott hozzánk. Elnézést, úgy látom, megleptük... - Neeem... - ráztam meg kicsit a fejem. - Örvendek, üdvözlöm a Telihold kávézóban! - mondta a háromszínű macska, és letette az asztalra a poharat. Ahhaaa, pillantottam a pohár felé. A lágy ívű, apró pohárban víz, abban meg három darab jégkocka volt. Az egészen apró ütközéstől, amellyel a pohár az asztalhoz ért, a víz felszínén szinte aranyporszerű, apró fénysugárdarabok kezdtek vakító rezgésbe. Közelebb hajoltam a pohárhoz, de a fény kialudt. Képzelődtem volna? Ahogy egyik döbbenetből a másikba estem, teljesen kiszáradt a torkom. Megragadtam a poharat, és felhajtottam a vizet. Tisztább ízű volt, mint bármilyen víz, amit valaha ittam. A szervezetem mohón felszívta, úgy éreztem, minden porcikámat átjárja. Ez aztán a finom víz! A pohárban csilingeltek a jégkockák. Még ilyet, jégkockás vízért lelkendezem egy tavaszi estén, amikor bizony még hűvös az idő! Habár... ma nagyon meleg van. Ahogy a vizet ittam, éreztem, hogy kicsit megnyugszom. - Én vagyok a főpincér, elnézését kérem, hogy ma a beosztottaim szemtelenül viselkedtek önnel. Erre kicsit megcsóváltam a fejem. - A beosztottai? - szólaltam meg végre. - Igen. Ők szóltak önnek erről a helyről, igaz? Ekkor valahonnét felbukkant két macska, és elegánsan az asztalra telepedett. Az egyik nagy fülű, sovány és egzotikus kinézetű volt. Minthogy szeretem és ismerem a macskákat, úgy sejtettem, szingapúri. A másik fekete-fehér. A szingapúrinak gyönyörű kerek zöld, a fekete-fehérnek szürke, keskeny és kissé vágott szeme volt. Mindkettő átlagos termetű macska volt. - Mizuki mester, hát eljött! - üdvözölt a szingapúri. Mivel tanúja voltam, hogy a hatalmas macska tud beszélni, az már nem tett rám különösebben nagy benyomást, hogy a normál méretű társa is megszólal, de persze azért meglepődtem. - Miii...? Ezután a fekete-fehér komoly tekintettel biccentett felém. - Szerikava mester, az előbbiért elnézést kérünk. Felismertem bennük a férfit és a fiút, akikkel a szálloda kávézójában találkoztam - és csak meresztgettem a szemem. - Lehetséges, hogy önök az iménti... macskarémek? - bukott ki belőlem, mire a három macska egymásra nézett, és méltatlankodó hangot adott ki. - Időnként emberi alakot öltünk, de macskarémek nem vagyunk. - Nem bizony, még ilyen sértést! Éreztem, hogy megnyúlik az arcom a szingapúri és a fekete-fehér macska tiltakozására, és gyorsan elnézést kértem. - Tehát a Telihold kávézó egy macskakávézó? - kérdeztem izgatottan. Macskakávézó. Amint kimondtam, ironikusan elmosolyodtam erre a mesebeli fantáziára. Nyilván elaludhattam, és most álmodom. Hiszen ilyesmi csak egy álomban fordulhat elő. Aha, szóval ez egy álom! Erre mintha oldódott volna bennem a feszültség. Előbbi kérdésemre a három macska megint egymásra nézett, és titokzatosan bólintott. - Nevezzük egyelőre annak! - válaszolta a fekete-fehér, majd a füle tövét vakarva megszólalt a szingapúri is: - Habár ez is csak az átmeneti formánk. Értetlenkedve néztem rájuk, mire a fekete-fehér hangosan megköszörülte a torkát. Erre a szingapúri a szája elé kapta a mancsát. A háromszínű főúr olyan mozdulattal, hogy ,,Akkor kezdjük az elején!", a melléhez emelte a mancsát. - A Telihold kávézónak nincs állandó helye. Kedve szerint bukkan fel, hol egy ismerős bevásárlóutcában, hol egy állomáson, hol egy csendes folyóparton. Üzletünkben nem veszünk fel rendelést a vendégeinktől - hajolt meg a főúr a szívére téve a mancsát. - Vagyis nem rendelhetem azt, amit szeretnék? - Úgy van - bólintott a főúr. - Ez azt jelenti, hogy az úriember, aki az előbb itt kávézott, nem maga kérte a kávét? - Azt. - Pedig én is egy kávét akartam kérni. A főúr bocsánatkérően hunyorgott. - A kávénkat általában olyan ,,érett felnőtteknek" szolgáljuk fel, akik már édeset és keserűt is ízleltek, és mindent megtapasztaltak.