Dorian Gray arcképe
Fordította: Kosztolányi Dezső
,,Féltékeny vagyok mindenre, aminek szépsége nem hal meg."
Az ifjú és feltűnően szép Dorian Grayt lefesti barátja, Basil Hallward. Lord Henry Wotton befolyása alá vonja a tapasztalatlan húszéves ifjút, és ráébreszti az élet ízére. Dorian a lelkét is kész lenne odaadni azért, hogy tetteinek terhét a Basil által festett arcképe viselje, ő pedig ifjú maradhasson. Mindjobban beleszeret saját szépségébe, ám a festmény öregedése nyomasztóan hat rá.
,,Basil Hallward az, aminek én hiszem magam, Lord Henry az, aminek a világ hisz engem, Dorian az, ami én szeretnék lenni - egy másik korban."
- Oscar Wilde
Idézet
- Jöjjön, üljünk az árnyékba - szólt Lord Henry. - Parker kihozta italunkat, és ha tovább áll a napon, agyonégeti, s akkor Basil nem festi le többé. Vigyázzon, le ne süljön. Nem jól állna magának.
- Nem törődöm vele - kiáltott Dorian Gray kacagva, és leült egy padra a kert végén.
- Magának pedig mindennel kell törődnie.
- Miért?
- Mert magának nagyszerű fiatalsága van, és a fiatalság ezen a földön az egyetlen érték.
- Én ezt nem is érzem, Lord Henry.
- Nem, most nem érzi. Egy napon azonban, ha majd öreg lesz, ráncos és csúnya, ha majd a gondolat redőket vés homlokára és a szenvedély iszonyú tüzével megpörzsöli ajkát, akkor majd érzi, borzalmasan érzi. Most amerre megy, elbűvöli a világot. Azt hiszi, mindig így lesz ez...? Csodálatosan szép arca van, Gray úr. Ne ráncolja homlokát. Csodálatosan szép arca van. És a Szépség a Szellem egy formája - sőt magasabb, mint a Szellem, mert magyarázni sem kell. A világ nagy tényei közé tartozik, mint a verőfény vagy a tavaszi idő vagy a sötét vizeken való visszatükrözése annak az ezüstkagylónak, amelyet holdnak nevezünk. Ez kétségtelen. A Szépségé a fölény isteni joga. Aki birtokában van, abból herceget csinál. Mosolyog? Ó, ha majd elveszti, nem mosolyog többé... Néha azt szokták mondani, hogy a Szépség csak afféle fölszínes valami. Lehetséges. De legalább nem olyan fölszínes, mint a Gondolat. Nekem a Szépség a csodák csodája. Csak sekélyes emberek nem ítélnek azután, amit látnak. A világ igazi titokzatossága az, ami látható, nem az, ami láthatatlan. Igen, Gray úr, az istenek jók voltak önhöz. De amit az istenek adtak, azt hamar vissza is veszik. Csak egypár éve van, hogy igazán, tökéletesen és egészen éljen. Ha elmúlik az ifjúsága, szépsége is vele vész, és akkor tüstént fölfedezi, hogy nincs több diadal számára, vagy be kell érnie azokkal a nagy győzelmekkel, amelyeket a múltjára való visszaemlékezés keserűbbekké tesz, mint a vereségeket. Minden eliramló hónap közelebb hozza önt valami borzasztóhoz. Az idő féltékeny önre és harcol a liliomai és rózsái ellen. Aztán megsápad, arca beesik, szeme elhomályosodik. Iszonytatóan szenved majd... Ó, élje az ifjúságát, amíg fiatal! Ne pocsékolja el napjai arányát, ne hallgasson a szobabölcsekre, ne igyekezzen elhárítani a reménytelen kudarcot, és ne adja oda életét a tudatlanoknak, a közönségeseknek, a hitványoknak. Ezek afféle beteges ábrándok, korunk hamis eszméi. Élje azt a csodálatos életet, amely önben van. Semmi se menjen veszendőbe. Folyton-folyvást új és új meglepetéseket hajszoljon. Ne féljen semmitől... az új hedonizmus - erre van szüksége századunknak. Ön lehet látható jelképe. Az ön egyéniségével mindent megvehet. A világ magáé, egy idényre... Mihelyt megismertem, láttam, egyáltalán nincs tudatában annak, hogy micsoda és hogy mi minden lehet. Annyi min?den volt önben, ami elbűvöl engem, hogy éreztem, mondanom kell valamit önnek önmagáról. Arra gondoltam, milyen tragikus lenne, ha szétforgácsolódna. Mert az ifjúsága nagyon rövid ideig tart majd, nagyon rövid ideig. A közönséges mezei virág elhervad, de aztán újra kivirul. Az aranyeső júniusra éppúgy sárgul, mint most. Egy hónap múlva piros csillagok gyúlnak az iszalagon, és leveleinek zöld éjszakája minden évben rengeti majd piros csillagait. De mi soha többé nem kapjuk vissza ifjúságunkat. Az öröm ütőere, amely bennünk lüktet húszéves korunkban, meglassul. Tagjaink elaszlanak, érzékeink megpudvásodnak. Förtelmes babákká fajzunk, és a szenvedélyek emléke riaszt, amelyektől túlságosan féltünk, azok az isteni kísértések gyötörnek, amelyeknek nem mertünk engedni. Ifjúság! Ifjúság! Nincs is a világon más semmi, csak az ifjúság.