Balázs Béla, az elismert, sikerei csúcsán járó író egy éjszakai lokálban megismerkedik egy fiatal nővel, akinek nem tud ellenállni. A mindent elsöprő vonzalom hatására a meggyőződéses kommunista férfi Moszkva helyett a Dolomitok sziklái közé utazik, hogy részt vehessen Leni Riefenstahl első filmjének megalkotásában, kockára téve hírnevét és karrierjét. Kapcsolatuk mindkettőjük számára végzetes lehet a háború felé sodródó Németországban, a Hitler pártfogását elnyerő nő elsöprő ambíciói mellett. Szűcs Dóra filmrendező első könyve e két nagyon különböző ember szerelmét dolgozza fel filmszerűen pergő jelenetekben. Részlet a könyvből: Kávégőz és szivarfüst kellemes aromáját szívta magába a bársonyfüggöny, peremén a púder összetéveszthetetlen nyoma. Kopottsága hosszú évek tapasztalatát és történetek sokaságát hordozza, szélén a bársonyos tapintás már a múlt ködébe vész. Leni a bár közönségét lesi. Odakint zsongás, halk zongoraszó, itt mindenki valamit vár, hiszen záróráig mindig van remény. Aztán elillan, és másnap új remény ébred. Meghitt, rojtos lámpaernyők, alattuk az asztalba épített hamutál, kis fémdobozban szivarok, mellettük gyufásdobozok a kabaré nevével, hogy a látogatók el ne feledjék, hol vannak. A nagyrészt férfi közönség tagjai elegánsak, jómódúak. Itt-ott asztalon heverő csokornyakkendők, háttámlára vetett zakók jelzik, hogy viselőjük már sutba dobta ma estére az elvárásokat és az illemet. Ami itt történik, az itt is marad. Sokal ezzel szemben szenvtelenül, vele született eleganciával ül az egyik asztalnál, beleszippant egy szivarba, a füst fellegként takarja el az arcát, majd kezébe veszi a konyakospoharat, és aprót kortyol belőle. Egy mellette elhaladó felszolgálólány kedvesen rámosolyog, ő biccent felé, kissé megemelve a poharat. Otthon van itt. A színpadon népszerű kabarészám veszi kezdetét. Egy furcsa, piros nadrágban, hozzá egyáltalán nem illő kék hózentrógerben és lila kalapban komolytalankodó férfi valami mindenki számára ismerős sanzont énekel. Egyes asztaloknál dúdolva dülöngélnek rá, máshol tudomást sem véve róla összebújva beszélgetnek, megint máshol pohárral a kézben, fennhangon éneklik a dalt. Leni arcára ma este egészen különös izgalom jelei ültek ki, Sarah talán még sosem látta ilyennek. A rá cseppet sem jellemző, romantikus vágynak tűnő érzés kapkodóvá teszi a mozdulatait. Kutató szeme úgy les ki a függöny mögül, mint prédára váró vadászé, aki már napok óta nem evett. Barátnője felé fordul, a szeme alatti kék tusvonalról érdeklődik, ami úgy érzi, elmosódott kicsit. Így éppen elhalasztja a pillanatot, amire olyan epekedve várt. Béla belép, körbepillant, felméri a terepet. Olyan régen volt ehhez hasonló helyen, hogy azt hitte, az emberek már másfajta szórakozásokat részesítenek előnyben. Most azonban mélyet szippant a levegőbe. Igen, kávé, konyak, szivar, púder és felszabadult izgatottság illata keveredik. Hogy szerette ezt régen! Miért maradtak el az életéből ezek az esték? Tulajdonképpen maga sem tudta, hogy vágyik rá. Ez az ajtó, amin belépett, varázslattal bír. Maga mögött hagyott mindent, kizárta az életéből Brechtet, a politikát, a munkát, a várakozó embereket az utcán, a kötelezettségeket, a megfelelési kényszert, a felelősséget. Olyan könnyűnek érzi magát, mintha hirtelen húsz évvel fiatalabb lenne.