Limbó hintó, Csókkirály, Arrivederci amore, Bye Bye Szása, Csöngess be hozzám, jóbarát - Magyarországon harminc év felett szinte mindenki ismeri ezeket a dalokat. Azt azonban kevesebben tudják, hogy van valaki, akinek társszerzőként - sok más sláger mellett - ezeket köszönhetjük. Ő Novai Gábor, aki közel hatvan éve része az életünknek, még akkor is, ha sosem a színpad elején, a frontvonalban állt. Minden zenésztársa egyformán elismeri: ő volt az, aki a mindenkori zenekarait a háttérből, motorként irányította. Ahogy Fenyő Miklós mondta róla a Hungária 1995-ös, teltházas Népstadion-koncertjén, a zenekari tagok bemutatásakor, nyolcvanezer ember előtt: ,,a mi zenei főnökünk". Radnai Péter az elmúlt másfél évben rengeteget beszélgetett Novával, és kollégáit is megkérdezte, többek között Révész Sándort, Szikora Róbertet, Karácsony Jánost és Falusi Mariannt. Arra kereste a választ, hogyan lehet egy alapvetően exhibicionista szakmában úgy elképesztő sikereket elérni, hogy közben valaki végig a háttérben marad. Gábor számtalan történetet mesélt a Generál, a Hungária, a Dolly Roll és jelenlegi együttese, a Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar kulisszatitkairól. Megtudhatjuk, miért szűnt meg egy-egy zenekar a Kádár-rendszer idején, amikor valakit katonának hívtak be; mit érzett, amikor Szikora Róbert egyszer csak becsöngetett hozzá - hiszen akkoriban még telefonjuk sem volt -, hogy lépjen be a Hungáriába; hogyan alakult meg egyetlen nap alatt a Dolly Roll; miként fedezte fel Zámbó Jimmyt, és miért szakadt meg később a kapcsolata vele. Ez a beszélgetős könyv nemcsak a zenéről szól, hanem az elmúlt fél évszázad történelméről is. Különleges utazás a hatvanas évek tánciskoláitól a Puskás Aréna színpadáig. És közben választ kapunk a nagy kérdésre is: Mi ez a tánc, fiatalok? Részlet a könyvből: Öt nagy együttesből ismerhet a kedves olvasó. Aki szereti vagy szerette a magyar könnyűzenét, ismeri vagy ismerte a hatvanas évekből a Rangers (Corvina), a Generál, a Hungária, a Dolly Roll, majd később a MVNKZ (Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar) zenéjét, ebben a világban megtalál engem. Az eladott lemezek, cédék és koncertek alapján elméletileg minden tizedik magyar család otthonában ott olvasható a nevem az együttesek hanghordozóin, mint ezen zenekarok dalszerzője, hangszeres zenésze és motorja. A fent említett együttesek bakelitjein ott látható a fényképem a hanglemez borítóin. Régóta vagyok a zeneiparban, nem is sikertelenül. Még a szocializmusban kezdtem, és valószínűleg a kapitalizmusban végzem majd. Egy tipikus kelet-európai zenész életét élem még ma is, hetvenhat évesen. Ami számít, hogy azt csinálhattam ezen a hosszú életen át, amit szerettem. Zenéltem, dalokat szereztem, néha szöveget is írtam, olykor énekeltem, de leginkább imádtam azt, amit csinálok. Ami a legfontosabb: én voltam a motor minden együttesemben. A motort sohasem látja a közönség, de nélküle nem megy az autó. Nem vagyok milliomos, csak annak érzem magam. Nem kellett soha sok pénzt elszórnom ahhoz, hogy boldog legyek. Elvoltam a zene világában. A szerencse fia vagyok. Nem árulok el titkot azzal, ha elmondom a mindenki által ismert igazságot: mindent a választásaink döntenek el. Az életem során a sorsom múlott azon, hogy mit vagy kit választottam, hogyan döntöttem. Sikereim jelentős része a szerencsének köszönhető. Szerencse nélkül már nem is léteznék. Sokszor volt szerencsém, de voltak hullámvölgyeim is. Sokszor olyan projektekbe vágtam bele, ami nem igazán érte meg. Például a menedzseri, mecénási vagy a tehetségkutatói tevékenységem sokszor nem hozott eredményt. Mecénásnak lenni igen hálátlan feladat. Felfedezel valamit vagy valakit, felfuttatod, és mire eredményt hozna, lelép tőled a produkció. De az is elég, ha csak egy ötlet volt, ami a te fejedből pattant ki, ám a megvalósítása után könnyedén kicsavarják a kezedből. Akármilyen kisebb felfedezés szintjén is így működik. Ha bedobsz egy ötletet, aztán másnap egy kollégád már a sajátjaként használja, nem tudsz mit csinálni. A kedvenc filmem Woody Allen ide passzoló alkotása, amelyik egy impresszárióról szól, és Broadway Danny Rose a címe. Az a jelenet tetszik a filmből a legjobban, amikor a Woody Allen alakította címszereplő menedzser évekig foglalkozik egy olasz énekessel, tenyerén hordozza, állja minden költségét, igyekszik őt feljebb tornászni a szakmai ranglétrán, ám amikor eléri azt a szintet, amikor már eladható a produkció, az énekes otthagyja egy nagyobb ügynökség kedvéért. Azt mondja Danny Rose-nak: meg kell értened, hogy mást választok, a karrieremre kell gondolnom. Tipikus és általános jelenség a zenei szakmában. Nem csak velem fordult elő, hogy felfedeztem valakit, aki egy bizonyos pozíció elérése után lelépett, és önálló karrierbe kezdett. Meg sem említette, hogy honnan jött. Egy rendes életrajz időrendben meséli el a történeteit, felállít egy kronológiai sorrendet. Sajnos én csapongok majd a könyv születése folyamán, és már az előszóban sem tartom be az események normális menetét. Novai Gábor beszélgetőtársa: Radnai Péter Radnai Péter újságíró és televíziós producer. Több mint harminc éve dolgozik a média különböző területein; számos nagyszabású szórakoztató, zenei és magazinműsor főszerkesztője, illetve producere volt. Az első influenszerek című, a Spektrum számára, valamint a YouTube-ra készült sorozatából az Athenaeum Kiadó gondozásában könyv is megjelent A magyar televíziózás legendái címmel. 2009 óta DJ Radnai néven DJ-ként is aktív. Negyvenkét évesen tanult meg dobolni, majd egy évvel később megalapította a Midlife Crisis házibuli-zenekart. A magyar könnyűzene elkötelezett rajongója, pályafutása során számos legendás zenésszel dolgozott együtt. Novai Gábor sokat mesélt neki a zenészek világának izgalmas és szórakoztató pillanatairól, sikerekről és kudarcokról - ezek a történetek adták az ötletet, hogy beszélgetőkönyvet készítsen vele.