Fordította: Szigethy-Mallász Rita

A New Jersey-i Lake Como lakosai számára az első a család. Miután Jess elválik a rokonai és ismerősei szerint tökéletes férjnek számító Bobby Bilanciától, visszaköltözik a szülői házba. Lelkiismeretesen gondoskodik a szüleiről és a nagy közös vasárnapi ebédekről, önmagát azonban teljesen a háttérbe helyezi. Amikor a Capodimonte és Baratta családban egy váratlan esemény kapcsán számos régi titokra derül fény, Jess kénytelen megkérdőjelezni szerettei iránti bizalmát és hűségét. Kezébe veszi a sorsát, és anyai nagyszülei szülővárosába, az olaszországi Carrarába utazik. A toszkán márványcsúcsok árnyékától a csillogó milánói utcákon át az olasz Comói-tó varázslatos partjaiig bejárja Olaszországot. Angelo Strazza aranyozóművésszel megismerkedve pedig arra is rájön, hogy páratlan tehetség birtokában van. Adriana Trigiani szeretettel és humorral teli regényében Jess olyan tevékeny, alkotó életért küzd, amelyben marad helye a szerelemnek is. Részlet Kedves dr. Sharon! Csatolva küldöm a kért önarcképet. Márványburkolatok méretarányos makettjeinek megrajzolásából élek. Saját terveket is készítek az ügyfeleknek. Bocsásson meg, hogy kissé elnagyolt a rajzom, de így tudom a leghívebben visszaadni, milyennek is látom most magamat. Mondják, hogy az ezer kilométeres utazások is egyetlen lépéssel kezdődnek. Az én megtorpanásom pedig ballépések egész sorozatával indult, és jókora pofára esés lett a vége. Itt tartok most. Szükségem van a segítségére, hogy felállhassak és továbbléphessek. Úgy értem, érzelmileg. Olvastam ,,A megelégedettség kulcsa" című írását a neten. ,,Légy a magad boldogságának kovácsa!" Szívesen kovácsolnék magamnak boldogságot, ha végre meg tudnám fogni, mi is az. ,,Hallgass a szívedre!" Mondani könnyű, de igazán éles hallás kell hozzá. ,,Kövesd a belső hangodat!" Igyekszem. De a sütit, a kávét és a mindenféle életbölcsességeket felvonultató napi Instagram-posztokat követve a saját életem egyre csak nyomorultabbnak tűnik. Törekszem a változásra, ám szinte lehetetlenül nehéz megújulni úgy, hogy az embernek fogalma sincs, honnan kezdhetné - és hogyan. Tudja, én vagyok a jó gyerek a családban, a láthatatlan szakácsnő, a szobalány, a bébiszitter és a sofőr. És nagyon úgy néz ki, én leszek majd az ápolónő is az egyre korosodó szüleink mellett, hiszen a bátyámnak és a nővéremnek megvan a maga családja. Frissen elvált vagyok, gyermekem nincs, vagyis besegíthetek - bármikor, bármennyit. Olyan megmásíthatatlan ez a rám osztott szerep, mintha kőbe vagy akár márványba vésték volna. A márványhoz pedig értek. Van egy kívánságtáblám, tele képekkel mindarról, ami után sóvárgok. A tábla Olaszország alakú, amelyből talán sejthető, mi a szívem leghőbb vágya. Ott vannak a toszkán lankák, Carrara kőfejtői, a Comói-tavon száguldozó motorcsónakok. Örülni szeretnék az életnek, nem pedig rettegni tőle. A szüleim házának alagsori lakásában élek, amióta úgy döntöttem, elhagyom a férjemet. A családom váltig könyörög, gondoljam meg magamat, és térjek vissza hozzá - és ezzel nincsenek egyedül. A szülővárosom szinte teljes lakossága mellettük áll. Sőt a templomunk asszonyköre - amely a Kolumbusz Lovagok egyfajta női változata - képes volt azzal megszégyeníteni, hogy misét mondattak a kibékülésünkért. Míg ők buzgón fohászkodtak, én ugyanolyan buzgón fohászkodtam az ellenkezőjéért. Annyi rózsafüzért mondtam a válási procedúra alatt, hogy a végére lekopott Jézus arca a feszületről. Tizennyolc éves korom óta van útlevelem, de még sosem használtam. Makulátlanul sorjáznak benne a tengerészkék oldalak, sehol egy pecsét, a borítón egyetlen karcolás sincs. Amikor tavaly meghosszabbítattam, a hivatalnok meg is kérdezte: ,,Minek vesződik ilyesmivel?" Mert vesződni akarok! Meg akarom tudni, milyenek is valójában azok a helyek, amelyek azóta itt élnek a képzeletemben, amióta csak legelőször olvastam róluk. Lehet még esélyem erre, dr. Sharon? Csakugyan létezik olyasmi, hogy boldogság? És ha igen, segítene megtalálni? Jöhet mellé a süti is, de nem muszáj.