Iglódi Csaba a Dreher család négy generációja után egy másik legenda köré szőtt regényt. A Gerbeaud név hallatán mindenkiben ízemlékek törnek fel, krémesek és roppanós cukorrétegek, sütemények és a szájban lassan szétolvadó csokoládék és bonbonok. Egy ikonikus cukrászda hangulata és illatai. De vajon mennyit tudunk a fogalommá vált név mögötti családról? Egy biztos; miután elolvastuk Iglódi regényét - ami behúz és ott is marasztal a 19. század második felében -, egy egész korszakot fogunk sokkal, de sokkal jobban ismerni. Vegyünk egy céltudatos, szorgalmas és nem utolsósorban tehetséges fiatalembert. Kövessük nyomon, míg Svájcban, Párizsban és Bécsben cukrászati trükköket és fortélyokat les el, ízletes finomságokat kísérletez ki. Életét bolondítsuk meg kalandokkal, és mindenképp fűszerezzük meg szerelemmel. Ne aggódjunk, hogy túl édes lesz, mert a féltékenység, az árulások és csalódások mindig hagynak némi keserűséget maguk után. Hősünk addig nem nyugszik, amíg az ízek össze nem érnek, és a megálmodott vállalkozást valóra nem váltja. A siker illékony jószág, könnyen lába kél. A fél szemünket mindig a tűzhelyen kell tartani, hiszen a tej is akkor fut ki, amikor lanyhul a figyelem. Pont úgy, ahogy a szerencse is hajlamos elpártolni, különösen akkor, ha az irigyeink magukhoz csalogatják. Iglódi Csaba megszállott mesélő. Olyan élvezettel kalauzolja az olvasót a Genfi-tó partjára, mint kávéillatú cukrászdákba, forró sütők elé vagy éppen szivarok és habzó sörök mellett kötött férfias egyezségek helyszínére. Ott lehetünk a tejcsokoládé és a macskanyelv hódításának kezdetekor, egy vállalkozás megszületésénél és egy családdá válás meghitt pillanatainál éppúgy, mint az üzleti élet szövevényes és néha gátlástalanul aljas jeleneteinél. A megfontolt üzleti és az ösztönös szívügyi döntések, de legfőképp a teret követelő tehetség regénye a Gerbeaud-rapszódia. Engedjük, hogy elcsábítson, ízlelgessük lassan, és hagyjuk, hogy egy valaha lehetett világba repítsenek a lapok. Mert egy jó regényből, akárcsak a jó csokoládéból, a sok sem elég. Részlet a könyvből: Két cukrász, három segéd, két inas, két kiszolgáló a pult mögött, egy az asztaloknál, egy pénztáros, egy raktáros. Belőlük állt a csapat. A karmester pedig, aki irányította őket, az üzletvezető volt. Összesen tizenhárman feleltek a Gerbeaud és Weiss név alatt hamarosan megnyíló ékszerdobozért. Émile pontosan úgy beszélt magáról, ahogy a Saint-Étienne-i újságok megírták a történetet. Talán még azt is elhitte, hogy maga a császár igyekezett őt Bécsben tartani... Deprimont olyan tökéletes legendát épített köré, hogy azt már csak elrontani lehetett. Gerbeaud röviden beszélt a barátjáról, Weissről, és említette Esthert, a menyasszonyát. Johannes Ramseyer repesett a boldogságtól. Kerek arcán boldogság tükröződött. Émile végül azzal a meggyőződésével lelkesítette az alkalmazottakat, amiben mindennél jobban hitt. - A mi álmunk - itt Weissre nézett - a visszatérő vendég. Az, aki nem csak kipróbálja a csokoládéinkat és a süteményeket, hanem újra és újra megkívánja őket. De nemcsak magára gondol, hanem a szeretteire is, akik talán annyira messzire laknak, hogy nem is tudnak eljönni hozzánk. Ő viszont útba ejt minket, és hazaviszi a termékeinket. Körülnézett a teremben. Lassan fordította csak körbe a fejét. Ügyelt arra, hogy - ha egyetlen pillanatra is, de - mindenki szemébe belenézhessen. Fáradt, de csillogó tekintetekkel találkozott. Utolsónak Werther asszony maradt. Valamennyien készen álltak arra, hogy csatába induljanak a város kegyeiért. - Ugye tudják, hogy miért nyitják ránk majd újra és újra az ajtót? Valamennyien megtanulták a leckét. Volt, akinek ez könnyebben ment, akadt, akinek csak sokadszorra, de a végére már mindenki tudta. Az inasok is ugyanúgy, mint az üzletvezető asszony. - Miattunk - mondták csaknem egyszerre. A férfiak inkább dörmögve, a nők a maguk csendesebb módján. Senki sem mondta nekik, de szinte egyszerre húzták ki magukat. - Nem hallom! Eresszék ki a hangjukat! A következő ,,miattunk" már felharsant, és kihallatszott az üzletből. A várakozók összenéztek. Nem tudták mire vélni a hangoskodást. - Igen, maguk miatt. A vendégnek éreznie kell, hogy nálunk nemcsak várják, hanem vissza is várják őket. - Azt is, aki csak egyetlen frankot költ el? - kérdezte az egyik pénztáros. - Pontosan. Néhány arcon értetlenséget látott. Elővette a zsebóráját. Ránézett, és megállapította, hogy maradt még néhány percük a nyitásig. - Akkor is, ha csak egyetlen frankot költ, vagy még kevesebbet. Akkor is, ha egy egész polcnyi édességgel távozik, és akkor is, ha egyetlen süteményt rendel. Sőt! Különösen akkor. Mert a szegény ember pénzét sokkal jobban meg kell becsülnünk, mint a gazdagokét. Weiss a barátja mögött állt. Egyetértően bólintott, előrelépett, és azzal a mozdulattal át is vette a szót. - A legfontosabb szabályt már hallották, de azért van még néhány. Tiszta körmök. Tiszta kesztyű. Tiszta pult. Pontosan kiszámolt visszajáró. Nincs vita a vendéggel. Nincs türelmetlenség. Ha valaki tanácstalan, segítünk. Ha valaki várakozik, észrevesszük. - És ha valaki elégedetlen? - kérdezett közbe az egyik kiszolgáló. - Akkor különösen figyelünk rá. Azzal, hogy elégedetlen, a legtöbb esetben rajtunk segít. Szünetet hagyott, hogy mindenki alaposan megemészthesse azt, amit mondott. Aztán ugyanott folytatta. - Mindenkinek tudnia kell, hogy nálunk a legjobbat kapja. Sokan jönnek majd be hozzánk, mert a barátom híre megelőzött bennünket. Gerbeaud felé fordult, meghajolt az irányába. A lényeg csak ezután következett. Emelt hangja betöltötte a vendégteret. - Ez az előnyünk, de csak akkor ér valamit, ha élünk vele. Az itteni emberek keményen dolgoznak. Önök tudják a legjobban, hiszen nálam sokkal jobban ismerik a szomszédaikat. Nem szórják a pénzüket. De ha már költik, akkor ott fogják, ahol figyelnek rájuk. Ahol a kedvükben járnak. Ahol a csokoládé mellett jó szót is kapnak. A jó szónak ára nincs, de értéke van. Az alkalmazottak összenéztek. A tartásukon is látszott, és az arcuk is arról árulkodott, hogy mindent megtesznek majd. ,,Járjanak a vendégek kedvében, de vigyázzanak a méltóságunkra!" Gerbeaud-tól legalább ezerszer hallották ezt az intelmet. Már álmukból felkeltve is el tudták mondani. Együtt és egyenként is részesei akartak lenni annak a történetnek, ami a következő percekben kezdődik majd.