Fordította: Papolczy Péter

Ingmar, az özvegy, nyugdíjas rendező sok örömöt lel felesége rózsakertjében, amely idővel visszaadja az életkedvét is. A nyár szokatlanul forró, eső régen nem esett már, a településen nagy a szárazság, a rózsáknak pedig szükségük van a vízre. A férfiegy napon akertben, a bozót és a gaz között talál egy régi, rozsdás kerti csapot, amelyről kiderül, hogy váratlan tulajdonságokkal bír... A könyvből filmet készít HannesHolm, Az ember, akit Ovénak hívnak című film rendezője. Részlet A szeme sarkából kiszúrta, hogy valaki közeledik az utcán, épp a főút kereszteződésénél járt. Ingmar arra fordult, és legnagyobb rémületére azt látta, hogy Lillan Billing tart felé. Feltételezte, hogy Burmanhoz igyekszik, de attól még gyorsan behúzta az élénksárga slagot, nehogy feltűnjön az utcáról. Az utolsó pillanatban sikerült feltekernie, és bepréselte magát a fűszernövényes ládák és a rovarház közé. Ott állt egészen jól megbújva a gyöngyvesszőbokor mögött, ami ugyan megritkult és ellankadt a szárazságban, de ha ő nem mozdul, a nő valószínűleg nem veszi észre. Egyre közelebbről hallotta a Crocs papucs csoszogását. A nő megállt. Tett néhány lépést. Újra megállt, és Burman telke felé kémlelt. - Rolf! - hallatszott a kiáltása. Nem jött válasz, de a nő alighanem megpillanthatta Burmant odafent, mert egyszeriben megindult a telket határoló sövény felé. - Rolf! Használtad a locsolót? Ingmar nem ismerte Lillan Billinget. Csak annyit tudott róla, amennyit Inger elmondott neki: gyakorlatilag be nem áll a szája. Végtelen hosszan képes kerepelni a semmiről, és Inger hosszú kitérőket tett bevásárláskor, hogy ne kelljen hallgatnia a nyakatekert történeteit, amelyek alatt még a tej is megromlott. Lillan már csak tíz méterre volt Ingmar búvóhelyétől. A bokor ágain keresztül látszott a nő kockás rövidnadrágja és a vállán átvetett, a melle előtt lazán megkötött, csibesárga pulóvere. Felsóhajtott, és újfent elkiáltotta magát: - Rolf?! Burman felől továbbra sem érkezett válasz, de Lillan vidoran folytatta. - Rolf, az imént a te locsolódat láttam, vagy az valami más volt? Mert ugye, tudod, hogy locsolási tilalom van? Szigorúan tilos öntözni, még a folyókból, patakokból meg ilyenekből sem szabad vizet venni, ugye, tudod? Nem mintha bele akarnám ártani magamat, tudod, csak amikor az előbb erre jöttem a kocsival, mintha vízsugarat láttam volna nálad, igen, úgy tűnt, aztán meg arra gondoltam, hogy az nem lehet, hiszen Rolf nyilván tudja, hogy szigorúan tilos beindítani a locsolót, hiszen tilalom van meg minden, ráadásul a gyepen, persze máshol se lehet, de a gyepen végképp nem, és ezt biztos ő is tudja, gondoltam. Igen, ezért furcsállottam, ha érted, mire gondolok... És szinte már azt gondoltam, hogy talán nem is a slagot láttam, hanem egy olyan, hogy is hívják, amikor az embernek látomása van, vagy mi, ami a sivatagban is van, délibáb, ez az, igen, arra gondoltam. Tudod, néha a szélvédő is tud ilyet, tükröződések vagy mit tudom én, azt hiszed, hogy látsz valamit, ami valójában ott sincs. Erre gondoltam, mert azt mondtam magamban, csak nincs bekapcsolva a locsoló? Rolf nem tesz ilyet. Kizárt. Hiszen hallotta. De aztán arra gondoltam, mi van, ha mégsem hallotta. De igen, ugye? Mármint hallottad? Hogy tilos öntözni. És szigorúan tilos slagot, locsolót és hasonlókat használni. Nem mintha nem kapcsolná be szívesen az ember, még jóhogy, már csak azért is, hogy önmagát lehűtse, az kellemes lenne, de nem tehetünk meg mindent, amihez kedvünk van, jól is néznénk ki... Ingmar olyan óvatosan húzta maga felé a slagot, amilyen óvatosan csak tudta. Remélte, hogy ennek a társalgásnak hamarosan vége lesz, mert a gyöngyvesszőbokor mögött rémes testhelyzetet vett fel, és iszonyúan nyilallott a térde. Burman telke felől valami motyogást hallott, majd megint Lillan hangja. - Na jó, akkor valószínűleg csak rosszul láttam. Néha az ember lát ezt-azt, ami valójában nincs is ott, illetve mármint, szóval, érted. Valószínűleg csak ilyen tükröződés volt az üvegen. Persze előfordulhat. Elég meleg is van, és olyankor aztán sok a szösz a levegőben...