Miklya Luzsányi Mónika legújabb regényében ismét egy méltatlanul félreértelmezett, erős nőalak valódi történetéről ír. Míg a grófnőre még a történészek is úgy tekintettek évszázadokon keresztül mint véreskezű sorozatgyilkosra, a szerző friss kutatásokra támaszkodva merőben új Báthori Erzsébet-képet fest fel. Egy olyan nőét, aki korát megelőző szaktudással és halált megvető bátorsággal szembeszállt az akadályokkal - nem csupán a betegségekkel, de a tudatlansággal, a boszorkányüldözéssel és babonás félelmekkel is. Részlet a könyvből: Hirtelen mély csend állt be. A férfibánat legmélyebb bugyraira bukkantak. Mert mi lehetne nagyobb fájdalom egy főúrnak, mint fiútlanul meghalni? Ekkor Thurzó törte meg a csendet, hogy kicsit felvidítsa a társait: - Nekem most nagy a reménységem... Az első feleségem, Zsófia, Isten nyugosztalja, csak leányokat szült. De ez a mostani biztos megáld fiúval. - Két esztendeje vagytok házasok, fiam - horkant fel Nádasdy, mintha Thurzó, a tejfölös szájú mamlasz sértené a fájdalmát. - Aztán hol van az a pulya? Nemhogy fiú, de még leány sem! Legalábbis ettől az asszonytól nincs egy sem, csak az előzőtől! - Még nincs! De lesz! Hamarost lesz! - védte magát Thurzó. - Bécsből hozattam orvosdoktort Erzsébetemnek, meg egy anabaptista medikuszt is. - Azok értenek hozzá - bólintott Nádasdy, mert az anabaptista orvosok hírneve messze járt. - Lásd, az én Erzsémnek is van füvesasszonya. Amikor fiút fogant, azt csak anyám receptjével kúrálta. Vagyis hát Gáspár mesterével, ki anyám orvosa volt. De lásd, hiába született meg a kis Ferke. Gyenge volt az erre a világra. Azóta meg... Semmi... - sóhajtott a pákozdi bortól meghomályosult szemmel Nádasdy. Thurzó azonban felkapta a fejét a szóra. - Aztán az a csodareceptúra megvan még? - Milyen receptúra? - kérdezte kótyagosan Nádasdy, mert már el is feledkezett Gáspár mesterről meg a praktikáiról. - Gáspár mesteré. - Még... meg... - És azt nem lehetne... Nem tudná a nagyasszony elküldeni azt a receptúrát az én feleségemnek?