Fordította: Bartók Imre

Folyamatos változás: talán így foglalható össze legegyszerűbben az Amerikai Egyesült Államok története. Hogyan vált alig pár száz év alatt néhány kis kolóniából a világ egyik legnagyobb, vezető szuperhatalmává? Kik voltak a meghatározó szereplői ennek a folyamatnak? Merre tart most, mi a szerepe a világpolitikában, milyen jövő várhat rá? Don Watson értő szemmel vezeti végig az olvasót a történet alakulásán; a viharos történelmi idők ellenére objektív szemlélő marad akkor is, amikor a jelenről mesél. Rövid, de annál átfogóbb ismeretterjesztő könyvében minden benne van, ami Amerika: politika, kultúra, földrajz, történelem; polgárháború és egyesülés, elnyomás és szabadság, kilátástalanság és remény. Részlet a könyvből: A déliek ellenállása egyre baljósabb színezetet öltött. Memphisben, New Orleansban, Colfaxben és Louisianában is számos fekete férfit megöltek, és fekete nőt megerőszakoltak. Az elharapódzó erőszak cselekvésre sarkallta a Kongresszust, és 1869-ben elfogadták a rekonstrukciós törvények harmadát, továbbá a Tizenötödik alkotmánykiegészítést, amely minden - szövetségi vagy állami - kormányzat számára megtiltotta, hogy ,,a faja, bőrszíne, vagy korábbi szolgasága" alapján bárkitől megtagadja a szavazati jogot. A Tizennegyedikhez hasonlóan a Tizenötödik alkotmánykiegészítés is érintetlenül hagyta az Alkotmány azon passzusait, amelyek derék módon hitet tettek a férfiak - de nem a nők - szavazati jogairól; ez a feltűnő hiányosság vezetett el aztán az Elizabeth Cady Stanton vezetésével működő National Woman Suffrage Association (Nemzeti Női Választójogi Szövetség) nevezetű, a nők szavazati jogáért küzdő szervezet megszületéséhez. A déli államok elsősorban azért ratifikálták a Tizenötödik alkotmánykiegészítést, mert ez volt a feltétele annak, hogy újból felvegyék őket az Unióba. Később, amikor felszínre tört a régi Dél, a feketék szavazati jogait különféle, az írástudást és a vagyont vizsgáló tesztekkel igyekeztek semmissé tenni, azonkívül számos további módszert kitaláltak a törvény megkerülésére, amelyekkel annak kiötlői elmulasztottak számolni. Egyelőre azonban a terror és a megfélemlítés jelentette az elsődleges eszközöket. 1865 végén Tennessee-ben a lázadó hadsereg hat veteránja megalapította a Ku-Klux-Klan nevezetű szervezetet, és hitet tett a fehér felsőbbrendűség mellett. A Klan virágzott, és láthatatlan birodalma hamarosan már nem kevesebb mint háromszázezer tagot számlált a fehér társadalom minden rétegéből, akik gondoskodtak róla, hogy a régi rabszolgatartó államokban továbbra is fenntartsák a rettegés légkörét. Célpontjaikat megkorbácsolták, elevenen megégették, meglincselték és megcsonkították. Kegyetlenségüknek ezrével estek áldozatul olyan feketék, akiknek a nevét nem őrizte meg a történelem. A végrehajtási törvények (Enforcement Acts) biztosította jogainál fogva az új republikánus elnök, Ulysses S. Grant katonákat küldött a régióba, hogy leszámoljanak a Klannal és a további, hasonló elvek alapján működő csoportokkal. 1875-ben Grant aláírt egy polgárjogi törvénycsomagot (Civil Rights Act), amely megtiltotta a faji diszkriminációt a közintézményekben - ideértve a közlekedési eszközöket - és a bíróságokon. Grant, aki egykor hajlott rá, hogy eleget tegyen a rabszolgatartó államok kívánságainak, és maga is egy rabszolga-tulajdonost vett feleségül, azonkívül James Buchananre és Stephen Douglasre szavazott, mostanra az utóbbiak ádáz ellenségévé vált. 1885-ig élt, vagyis elég sokáig ahhoz, hogy a saját szemével lássa, amikor 1883-ban a Legfelsőbb Bíróság megsemmisíti a Civil Rights Actet, s visszavonja a Tizenharmadik és Tizennegyedik alkotmánykiegészítésben biztosított azon tételeket, amelyek elvileg védelmet nyújtottak volna a faji alapú megkülönböztetéssel szemben; azt azonban már nem élte meg, hogy a Klan, amelynek a tevékenységét legfeljebb megakasztani sikerült, később nagyobb lendülettel térjen vissza, mint korábban valaha.