A törvényen kívüli tenger
Bár a tengernek sok neve van, és gyakran váltogatja
színét és hangulatát, a Föld felszínének háromnegyedét
összefüggő óceán borítja. Földrajzi szempontból nézve
ez a tény nem mellékes körülmény, hanem bolygónk
legjellemzőbb sajátossága.
Korunkban, amikor az utolsó talpalatnyi földre is
igényt tart valamelyik kormány, és amikor az emberként
való lét abszolút alapfeltételének az állampolgárságot
szokás tekinteni, az óceán birodalma továbbra is
radikálisan szabad maradt. Ezt a szabadságot több mint
negyvenezer hatalmas tengerjáró hajó testesíti meg,
amely a megszámlálhatatlanul sok kisebb partmenti vízi
jármű között szinte minden szabályozás nélkül szántja
a nyílt óceán vizét.
Erre a negyvenezer hajóra nehezedik a nemzetközi
kereskedelem szinte teljes súlya, gyakorlatilag a
teljes nyersanyag- és készáruszállítás, amire
szárazföldi életünk épül. Ezek az acélból készült,
lassú és elképesztően hatékony behemótok már csak
méretük és célszerűségük alapján is fenséges lények.
De politikai és társadalmi szempontból sem közömbös -
nemcsak azért, mert ez az ősidők óta létező végtelen
sivár pusztaság emlékeztet arra, hogy milyen volt
egykor a világ, hanem azért is, mert jelzi azt, hogy
mekkora, - talán a korábbiaknál is nagyobb - káosz
elébe nézünk. Ez a megállapítás nem holmi
vészmadárkodás, hanem a modern életnek egy ritkán
látott helyről való megfigyelésből ered.